Lemond Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, már megvan ki kerül a helyére

2023. június 28. – 09:26

Másolás

Vágólapra másolva

Lemond Varga Judit magyar igazságügyi miniszter, írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap kedden arról írt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben. Varga Judit most a Magyar Nemzetnek azt mondta:

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

Varga Judit már Orbán Viktorral is közölte döntését. A Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: „Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.” Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az elmúlt négy évet, felemelő érzés volt számára a magyar érdekek képviselete.

Frissítés: Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hozzátette: a kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.

Azt viszont a Telex beszámolója szerint Varga nem erősítette meg a Magyar Nemzetnek, hogy ő lesz a Fidesz–KDNP listavezetője az EP-választáson. Csupán annyit árult el, hogy valóban az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét. Varga Judit szerint a jövő évi EP-választásnak nagy a tétje, konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben aktív szerepet akar vállalni.

Magyarország igazságügyi minisztere legutóbb március 15-én járt Sepsiszentgyörgyön, ahová Antal Árpád polgármester meghívására érkezett, hogy részt vegyen a 1848-as forradalom megemlékezési ünnepségén.

Varga Judit kezdésként elmondta, hogy idén már másodszor jár „Székelyországban”, és hogy Antal Árpád meghívásával időben gondoskodott róla, hogy ez így legyen: „már jó előre, már nyáron bekészítette a polgármester úr, hogy itt legyek”. Mint arról beszámoltunk, némi Székelyföld-romantika és történelmi visszaemlékezés után az igazságügyi miniszter rátért az aktuális politikai üzenetekre is:

  • az Európai Uniót és a szankciókat hibáztatta az ukrán-orosz háború elhúzódásért és a magas energiaárakért,
  • miközben a valódi agresszor, Oroszország nevét ki sem ejtette.
  • Ugyanakkor a „mi nemet mondunk az európai birodalomra” típusú szlogenek mellett sikerült felemlegetni a Magyarországot fenyegető migránsveszélyt is, bármennyire is lejárt lemeznek tűnhet.
  • A gyermekek védelmére is kitért a miniszter, ebben az esetben azonban konkrétan nem nevezte meg a Fidesz által kreált ellenséget.

Varga Juditot 2019-ben nevezték ki igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlót váltotta a tárca élén, akiből szintén EP-képviselő lett. Varga Judit magánélete sokáig téma volt a sajtóban: márciusban derült ki, hogy elválik férjétől, Magyar Pétertől, aki korábban a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt. A házaspár korábban a balatoni házukra felvett 10 milliós csok miatt került a figyelem középpontjába. Idén májusban derült ki, hogy Varga Judit visszafizette a támogatást.

Varga neve a Schadl–Völner-ügyben is előkerült, a korrupcióval vádolt egykori államtitkár a bíróságon azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter szoros figyelem alatt tartotta a végrehajtói ügyeket. Az is kiderült, hogy Varga találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar vezetőjével.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!