Halottnak hitték, de életben lehet a 8 éves Emily, aki a Hamász támadása után tűnt el egy kibucból

A család eddig úgy tudta, hogy a 8 éves Emily Hand október 7-én meghalt a Hamász támadásában, öt nappal ezelőtt azonban arról értesítették őket az izraeli hatóságok, hogy a kislány életben van és túszként tartják fogva. Natalie Hand, a kislány idősebb testvére az izraeli 12-es csatornának azt mondta: az ír állampolgársággal is rendelkező Emily október 6-7-én éjjel egy barátnőjénél aludt a Be'eri kibucban. A Hamász támadása után arról értesítették őket, hogy a kislányt meggyilkolták a palesztin terroristák. A család sokat sírt és elgyászolta Emilyt.

Három hét telt el, amikor október 31-én újabb hír érkezett. Az izraeli hatóságok ekkor azt közölték velük, hogy Emilyt, a barátnőjét és annak édesanyját nagy valószínűséggel elrabolták, és túszként tartják fogva Gázában. Natalie Hand azt mondta: az ír hatóságok megígérték, hogy mindent megtesznek a segítségnyújtás érdekében, bár világossá tették, hogy erre korlátozottak a lehetőségeik. A 12-es csatorna stúdiójában Natalie közvetlenül a kamera felé fordulva ezt üzente Emilynek: „Szeretném elmondani, hogy mindent megteszünk, hogy hazajuttassunk. Tudjuk, hogy túszként tartanak fogva. Nagyon szeretünk és hiányzol nekünk”. (Times of Israel)

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!