Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet
Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, monstantól „észak-gázai” és „dél-gázai övezet” van, közölte vasárnap este Daniel Hagari katonai szóvivő, írja az MTI.
Hagari arról beszélt, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gázaváros déli peremén elérték a partot és tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbe kerítették. A szóvivő jelentős lépésnek nevezte a hadműveletet, kiemelte viszont, hogy a civilek továbbra is elhagyhatják a Gázai övezet északi részét déli irányba.
A katonai szóvivő megerősítette azt is, hogy az este folyamán kiterjesztették a légicsapásokat a palesztin térségben. „Ami Libanont illeti, hírszerzési értesülések alapján hajtunk végre támadásokat és folytatni is fogjuk a támadásokat. Ez a feladatunk. Aki fenyeget minket, azt megtámadjuk” – tette hozzá. „Minden fejleményt Libanonban megvizsgálunk és értesüléseket szerzünk, hogy megértsük a részleteket. Egyelőre ennyit mondhatok” – mondta.
Korábban a libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus „veszélyes fejleménynek” nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei. A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.
Korábban ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy Izrael a Gázai övezet kettévágásával próbálja előkészíteni a terepet az offenzívához. Gyakorlatilag attól a pillanattól fogva, hogy a Hamász első különítménye október 7-én áthajtott a lebontott gázai kerítésen, egyértelműnek tűnt, hogy az izraeli válaszcsapás továbbmehet majd a légitámadásoknál, és a Gázai övezetben a Hamász elleni valódi hadjárattá szélesedhet ki.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!