Netanjahu: A háború után Gáza népe nem fog többé a Hamász zsarnoksága alatt élni

Benjamin Netanjahu Emmanuel Macron francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy szerinte a háború elnyúlhat, de a Hamászt el kell pusztítani. Maron a terrorizmus elleni küzdelem fontosságáról beszélt.

Netanjahu azzal kezdte beszédét, hogy a Hamász október 7-i támadását a 2001-es szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonlította. De szerinte a palesztin terrorszervezet csapása arányaiban inkább olyan volt, mint ha húsz 9/11 történt volna.

Netanjahu a konfliktust „a barbárság és a civilizáció közötti küzdelem próbatételének” nevezte. Figyelmeztetett, hogy a háború elnyúlhat, de azt mondta: országa mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. „Amikor ennek vége lesz, Izrael népe újjáépíti közösségeit, és Gáza népe nem fog többé a Hamász zsarnoksága alatt élni” – mondta.

Fotó: Christophe Ena / Reuters
Fotó: Christophe Ena / Reuters

Emmanuel Macron kijelentette, hogy Izraelt és Franciaországot ugyanaz a szomorúság köti össze, és ismét felszólított a Hamász által Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátására.

Azt mondta, hogy a terrorizmus Izrael és Franciaország közös ellensége. Kijelentette, hogy a terrorizmus ellen kegyelem nélkül, de a szabályokat betartva kell küzdeni. Külön felszólította a Hezbollah terrorszervezetet és Iránt, hogy cselekedjenek felelősségteljesen. Javasolja, hogy az a koalíció, amelyik az ISIS ellen harcolt, harcoljon a Hamasz ellen is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!