Az IDF szerint nem az ő légicsapásuk érte a menekülő palesztinok konvoját
Az Izraeli Védelmi Erők szerint nem az ő csapásuk ért egy palesztin menekülőket szállító konvojt pénteken. Egy platós teherautó Gázavárosból dél felé tartott, amikor a támadás történt. A helyszínt mutató videóról a Washington Post és a BBC is megállapította, hogy valódi. A BBC mellett a Guardian is csapásról számolt be a felvételeket elemezve. A felkavaró videón véres holttestek láthatóak, ezért kizárólag erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk megnézését ebben a posztban.
A Hamász terrorszervezet Izraelt tette felelőssé, szerintük 70-en meghaltak és 200-an megsérültek, míg a BBC a videók alapján 12 megerősített halálos áldozatról írt, akik között nők és gyerekek is voltak. A Sky Newsnak az IDF egyik tisztje szombaton azt mondta, hogy nem tudnak arról, hogy légicsapást indítottak volna akkor és ott, ahol a konvoj volt. Azonban azt mondta, kivizsgálják az esetet.
Az IDF egyik szóvivője, Peter Lerner a CNN-nek adott vasárnapi interjújában azt mondta, hogy megvizsgálták az esetet, és nem az izraeli hadsereg hajtott végre légitámadást a konvoj ellen. Szerinte az elérhető felvételek arra utalnak, hogy a robbanás alulról jött, ami inkább valamilyen robbanószerkezetre utal. A Hamász nem kommentálta még az IDF kijelentéseit.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom