Netanjahuék szerint szélesedik az izraeli egységkormány, az ellenzék cáfol

Avigdor Liberman, a jobboldali, ellenzéki Izrael a Hazánk párt elnöke belép az izraeli biztonságpolitikai kabinetbe, kiszélesítve ezzel a vészhelyzeti kormányt – jelentette be szombaton Benjámin Netanjahu kormányfő pártja, a Likud. Liberman azonban úgy tűnik, tagadja, hogy ez történt volna, ő egy szűkebb válságtanácsban szeretne részt venni.

A korábbi védelmi miniszter, Beni Ganz Nemzeti Tábor nevű centrista pártja a héten egyezett bele, hogy egységkormányt alakítson Netanjahuval és jobboldali koalíciós partnereivel, hogy szembenézzenek a Hamász támadása által okozott válsággal.

A Netanjahuval évek óta ellenséges viszonyban álló, nacionalista Liberman hétfőn azt mondta, hogy csak akkor lépnek be az egységkormányba, ha a miniszterelnök a kamerák elé állva egyértelműen kijelenti, hogy célja a Hamász felszámolása, vezetőinek kiiktatása, és véget vet a velük kötött megállapodások korszakának. „Enélkül nincs értelme csatlakozni, nem szolgálunk fügefalevélként” – tette hozzá akkor.

(MTI, Sky News)

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!