WHO: A kórházak evakuálása felér egy halálos ítélettel

Az Egészségügyi Világszervezet szombaton kemény kritikát fogalmazott meg Izraellel szemben, miután a hadsereg evakuálásra szólította fel a szárazföldi offenzíva előtt a Gázai övezet északi részén élőket, beleértve ebbe huszonkét kórházat is, ahol több mint kétezer embert kezelnek. A WHO szerint az evakuációs parancs lényegében halálos ítélet az intenzíven fekvőknek vagy az inkubátorban fekvő újszülötteknek, akiknek szintén a gépektől függ az élete.

A WHO szerint a legtöbb egészségügyi dolgozó éppen emiatt nem is menekült el, mert nem akarták vállalni az életveszélyes állapotban lévő betegeik elmozdítását, a szervezet szerint pedig ezzel lehetetlen döntés elé állították őket. A WHO arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan keresnek menedéket kórházak közelében, azaz ha ezeket bombázzák, akkor az ő életük is veszélyben forog. A szervezet arra kérte Izraelt, hogy vonja vissza a kórházak evakuálására vonatkozó parancsot, és hangsúlyozta a kórházak, egészségügyi dolgozók és civilek védelmének fontosságát.

(BBC)

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!