A Vörös Félhold szerint lehetetlen ilyen rövid idő alatt ennyi embert evakuálni

Nebal Farsakh, a Palesztin Vörös Félhold (ami a Vöröskereszt társszervezete) szóvivője Gáza városában azt mondta az Associated Pressnek, hogy kizárt, hogy több mint 1 millió embert ilyen gyorsan és biztonságosan ki tudnának vinni az övezetből.

„Felejtsük el az élelmiszert, felejtsük el az áramot, felejtsük el az üzemanyagot. Az egyetlen amiért aggódunk most az, hogy túlélik-e, hogy életben maradnak-e” – mondta Farsakh zokogva.

„Mi lesz a betegeinkkel? Vannak sebesültjeink, vannak idősek, vannak gyerekeink, akik kórházban vannak” – kérdezte.

Farsakh azt mondta, hogy sok orvos nem volt hajlandó kiüríteni a kórházakat és magára hagyni a betegeket.

Elmondása szerint több egészségügyi dolgozó inkább felhívta a kollégákat, hogy elbúcsúzzanak, mert ott akarnak maradni az övezetben ragadt páciensekkel.

(Guardian)

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!