1,1 millió ember evakuálását követeli az izraeli hadsereg a Gázai övezetben
1,1 millió ember evakuálását követeli az izraeli hadsereg a Gázai övezetben – írta a BBC. Az ENSZ-nek jelzett izraeli igény a 360 négyzetkilométeres terület 2,3 millió palesztin lakosának felét érinti, akiknek az övezet északi részéből kellene a déli részbe menniük 24 órán belül. Eközben több mint négyszázezren már elhagyták otthonaikat. A Gázai övezetből a Hamász fegyveresei szombaton intéztek példátlanul véres támadást Izrael ellen, a terroristák legalább 1300 civilt megöltek, áttörve az övezet és Izrael között húzódó védelmi rendszeren.

Palesztin források szerint az izraeli válaszcsapásoknak eddig 1500 áldozatuk van a Gázai övezetben. Az izraeli erők az övezetbe való szárazföldi behatolást fontolgatják, de pontos döntés még nem született az akcióról.
A Hamász a palesztin lakosságot arra szólította fel, hogy ne hagyják el lakhelyeiket. Ez a fegyveres szervezetnek alapvető érdeke, mert így az izraeli hadsereg ellene irányuló katonai akciói csak civilek életeinek árán valósítható meg. A lakosságot a Hamász korábban is élő pajzsként használta, hiszen katonai bázisait, kilövőállásait jellemzően az egyébként is sűrűn lakott Gázai övezet lakóházai között helyezi el.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!