Senki nem adott még ekkora pofont Putyinnak büntetlenül

Legfontosabb

2023. június 25. – 15:05

Senki nem adott még ekkora pofont Putyinnak büntetlenül
A Wagner zsoldosai Rosztovban – Fotó: Roman Romokhov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Látszólag rendeződött a konfliktus a zsoldosaival lázadást szító Jevgenyij Prigozsin és a Kreml között, ám az elnök sem igazi győztese a rendezésnek. Vlagyimir Putyin komoly engedményt tett a közvetve ellene megindult egykori szövetségesének, aki Belaruszba mehet. Ez önmagában fegyvertény Prigozsinnak, de nyert vele Putyin rovására a konfliktus rendezésében részt vevő belarusz elnök is. Nem tett jót az ukrajnai háborúban elszenvedett kudarcok miatt amúgy is gyengülő moszkvai befolyásnak a helyzet a posztszovjet térségben sem.

Amilyen gyorsan indult, úgy vége is lett a Wagner-magánhadsereg fegyveres lázadásának. A zsoldossereget létrehozó Jevgenyij Prigozsin kevesebb, mint 24 óra alatt nagy ívet járt be: péntek éjszaka Moszkvába tartó „igazságmenetet” indított az Ukrajnában harcoló zsoldossereg egy részével Rosztov felől, hogy felelősségre vonja az orosz védelmi minisztert és a hadseregvezetést. Szombat éjszaka pedig csapatai már visszatértek állomáshelyeikre, Prigozsin pedig a hírek szerint Belarusz felé elhagyta az országot, miután tárgyalt erről a megoldásról – állítólag Vlagyimir Putyin kérésére – Alekszandr Lukasenko belarusz elnökkel. (Ezt itt foglaltuk össze röviden)

Árulás, hátbaszúrás, de felejtsük el

A Kreml reakciója is széles skálán mozgott: Putyin reggel még a fegyveres lázadás felelősségre vonását ígérte, Moszkvában és az ország több részén terrorelhárításra hivatkozva rendkívüli helyzetet vezettek be, Prigozsin ellen eljárást indítottak, viszont a nap végére az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov már arról számolt be, hogy az ügyet lezárták, Prigozsin szabadon távozhat Belaruszba, „erre az orosz elnök szava a garancia”. Nem éri retorzió a lázadás résztvevőit sem.

Prigozsin akciójáig elképzelhetetlen volt, hogy Putyin egy nap alatt onnan, hogy valakit árulással, az ország hátbaszúrásával vádol, eljusson a teljes feloldozásig.

(Igaz, Prigozsin nevét ki sem ejtette a szombat reggeli rövid televíziós beszédében.)

Mindez azonban nem jelenti, hogy a konfliktus ne hagyna súlyos nyomot az orosz vezetésben. Ami történt, az példátlan a Putyin által lassan negyed százada irányított Oroszországban.

Putyin televízióbeszédében elítélte az árulókat – Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP
Putyin televízióbeszédében elítélte az árulókat – Fotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP

A Kremlnek súlyos presztízsveszteséget jelent, és intő jel az is, hogy az Ukrajna megtámadását elrendelő Putyinhoz képest is héja álláspontot képviselő, a szomszédos ország ellen bevetett erőket keveslő Prigozsinnak van bizonyos társadalmi támogatottsága, amit kezelni kell. Még akkor is, ha az egykor éttermi vállalkozásaival a Kreml étkeztetéséig jutó, a 80-as években börtönt is megjárt üzletembernek végül a hatalmon belül nem voltak látható szövetségesei a lázadás alatt.

Ököl lehet, fej nem

A Wagner magánhadsereg (a zsoldoscsoportról és Prigozsinról itt írtunk bővebben) a törvényesség határát súroló szervezetként korábban Szíriában és több afrikai országban volt aktív – három orosz újságírót vélhetően azért öltek meg a Közép-afrikai Köztársaságban, mert a zsoldossereg tevékenységét kutatta –, de igazán nagyra az Ukrajna ellen tavaly indított háborúban nőtt.

Az ekkor már nyíltan az orosz börtönökből is toborzott sereg idén már csak Ukrajnában 50 ezer emberével volt jelen – igaz, ezt jelentősen megnyirbálták a harcok Bahmutban, ahol tízezres veszteségeket is szenvedhetett, mire 10 hónapnyi harc után megszerezte a stratégiailag nem különösebben jelentős várost. Épp erőinek bedarálása volt az, ami miatt egyre többször kritizálta nyilvánosan is Prigozsin a Szergej Sojgu vezette védelmi minisztériumot és a hadsereget. Szerinte szándékosan nem kapott elég felszerelést és lőszert a harcokhoz – tudatosan kerülve azonban, hogy az egyre indulatosabb megnyilatkozások Putyint vegyék célba.

A nyilvánosság azonban inkább egyfajta előremenekülés, semmint az erő jele volt Prigozsin részéről. Épp azt mutatta, hogy a hatalom berkein belül nincsen kellő támogatottsága, a kulisszák mögött nem tud mindent elintézni. Ezt jelezte már tavaly decemberben, hogy szülővárosában, Szentpéterváron a kormányzóval keveredett konfliktusba egy ingatlanfejlesztési projekt ügyében, amit szintén az elmúlt 15 évben szokatlanul a nyilvánosságra öntött, noha a putyini rend lényege, hogy a nagyobb szereplők csendben megegyeznek. Prigozsin elért egy üvegplafont, lehetett a rendszer furkósbotja – hol virtuális trollhadsereg megszervezésével, hol valódi zsoldosokkal –, de nem lehetett valódi alakítója, pedig érződött, hogy erre igényt tart.

Fellépése távolabbi elnöki ambícióinak jele is lehet, még ha egyelőre lojális is Vlagyimir Putyinhoz – írtuk róla tavaly őszi portrénkban. „Vazallusként azonban Prigozsin nyilván kockáztat is” – vélte még tavaly az egykori moszkvai Carnegie Intézet főmunkatársa, Alekszandr Baunov. „Nem a jövőben, 2024-ben vagy 2030-ban lehet potenciális konkurense Putyinnak, hanem már most konkurál vele. Igaz, ezt a feudális keretek között teszi. Ez nem egyenlő küzdelem, mint Donald Trump és Joe Biden között, hanem egyoldalú verseny a legfőbb vezető és a vazallus között, amely a ritka kivételektől eltekintve a vazallus szempontjából rosszul végződik.”

Lose-lose szituáció

Hogy kinek végződött rosszul, az valójában kérdés. Prigozsin nem nyert, bár az, hogy életben van, és egy napon belül hivatalosan megbocsátott neki az elnök, külföldre engedve őt – vagy legalábbis Belaruszba –, az több, mint ami bárkivel elképzelhető lett volna hasonló helyzetben. Leszámítva talán a csecsenföldet vezető Ramzan Kadirovot, aki a kialakult orosz neofeudális rendszerben saját területén meglehetősen szabadon mozoghat, néha még az FSZB-t is megfenyegetheti, ha engedélye nélkül akcióznak Csecsenföldön. De ő sem jutott el ilyen nyílt szembenállásig azóta, hogy az egykori lázadóból Moszkva mellé állt apja halála után megörökölte a helyi hatalmat és a Putyinnal való szoros szövetséget.

A Wagner-csoportot illetve az Ukrajnában harcoló és Oroszországban állomásozó erőit vélhetően valamilyen módon átveszi a védelmi minisztérium, amellyel legutóbb Prigozsin nem akart szerződést kötni, tartva attól, hogy így elveszíti az irányítást felette.

Végül emiatt tehetett fel egy lapra mindent a lázadással, amely során egy időre átvette Rosztov felett az ellenőrzést, és Voronyezsen is túl jutott, mielőtt saját állítása szerint Moszkvától 200 km-re visszafordult volna. Prigozsin pénteki nyilatkozatában arról beszélt, hogy táborait orosz rakétákkal támadták – amit az orosz védelmi minisztérium visszautasított.

Valódi veszteségek azonban biztosan vannak: a hírek szerint az orosz haderő legalább négy helikoptert és egy Il-18-as repülőgépet veszített a zsoldosokkal való összetűzésben.

Az, hogy mindezek után csapatainak visszavonásáról még ő rendelkezhetett, elmondhatta, hogy „az igazságmenet elérte célját”, majd szabadon távozhatott a Kremltől nyilvánosan megkapott feloldozással, mindenképp komoly fegyvertény. Bár ettől még kiszámíthatatlan, hogyan alakul Prigozsin sorsa, egyelőre azt sem tudni, hol van valójában.

A Wagner-csapatok útban Moszkva felé, a háttérben lángoló voronyezsi olajtároló – Fotó: Reuters
A Wagner-csapatok útban Moszkva felé, a háttérben lángoló voronyezsi olajtároló – Fotó: Reuters

A túloldalon viszont mit nyert Putyin? Egy bizalmi embere nyíltan fellázadt, ha nem is ellene, de az általa vezetett rendszer fontos szereplői ellen, amit mégsem lehet másként értelmezni, mint az elnökkel szembeni lázadásként.

Kétségtelen, hogy hatalmi körökből nem kapott Prigozsin támogatást, a rendőrség, a Roszgvargyija (Nemzeti Gárda), a hadsereg nem állt át, tehát az elnök helyzete nem ingott meg, de a lázadás megmutatta, hogy a rendszer stabilitását alaposan megtépázta az ukrajnai háború és az ottani kudarcok. Putyin legfőbb problémája éppen az, hogy a háborúból nem találhat olyan kiutat, amely ne vereségként lenne értelmezhető. Így kénytelen folytatni, miközben láthatóan megnyerni sem tudja a néhány naposra tervezett, de már 16 hónapja tartó háborút.

Ha itt nem nyer a Kreml, máshol is gyengül

Önmagában az elhúzódó háború Moszkva befolyásának gyengülését hozta a posztszovjet térségben. Kazahsztán távolságot tart, nem állt ki Oroszország mellett az Ukrajna elleni háborúban. A tavaly hatalomra jutott, Putyin által eredetileg nem is különösebben preferált Kaszim-Zsomart Tokajev elnök szombaton az energiahordozókban gazdag ország nemzetbiztonsági bizottságával rendkívüli ülést tartott Prigozsin lázadása miatt, jelezve, hogy az északi szomszédnál nem igazán kiszámítható a helyzet.

Azerbajdzsán a 2020 őszén kiújult harcokban csaknem 30 év után visszavette az örmény haderő által ellenőrzött Hegyi-Karabah térségének nagy részét, ám az ukrajnai háború elindítása óta egyre gyakrabban veszi semmibe az odarendelt orosz békefenntartókat, akik egy vékony folyosó őrzésével segítik az örmények lakta terület (örmény nevén Arcah) és az Örményország közötti kapcsolatot. A hatékony támogatás elmaradása miatt viszont Örményország is távolodik Moszkvától, amelynek nincs energiája a térséggel foglalkozni. Mindez már Prigozsin lázadása előtt is igaz volt, de a folyamatra ráerősít a belső konfliktus.

És ott van a már említett csecsen elnök. Kadirov egy ideig előszeretettel mutatkozott Prigozsinnal. A lázadáskor nem állt ki mellette, helyette az orosz állam védelmére hivatkozva küldött katonákat Rosztov megyébe, ám ez inkább már a Kremllel szembeni alárendeltség lazításának jele. Elvégre azt sejteti, hogy Moszkva szorul Groznijra, és nem viszont, ami alapja lehet annak, hogy Kadirov egyszer kérjen valamit. Például még több pénzt az orosz költségvetésből, cserébe a lojalitásért, amelyet egyébként Kadirov sosem kifejezetten az orosz államnak, hanem személyesen Putyinnak tett. A katonákat vasárnap Kadirov hazarendelte Csecsenföldre.

Putyin veszített azzal is, hogy a konfiktus rendezésébe be kellett vonnia a belarusz elnököt. A 2020-as, csalással megnyert elnökválasztás utáni óriási tüntetéssorozat rendőri elnyomása oda vezetett, hogy a Belaruszt 1994 óta vezető Alekszandr Lukasenko végképp Moszkvára szorult. A Kreml meg is kezdte az országgal való kapcsolatot a valódi egyesítés felé terelni. Lukasenko most ismét lehetőséget kapott, hogy a folyamatot lassítsa, így hatalmát otthon bebiztosítsa.

Ha Prigozsin nem is került ki győztesen, valójában Putyin sem nevezheti magát nyertesnek, és egy ilyen döntetlen esetében az elnök az, aki többet bukhat.

Ez különösen érzékeny helyzet egy olyan háború közben, amelynek elindításáról egyedül döntött, lényegében a kormány ellenében, rosszul mérve fel Ukrajna védelmi erejét, a Nyugat reakcióját és a saját hadseregének potenciálját.

Eközben elszigetelődött az ország, amely, ha nem is omlott össze a szankcióktól, sokkal kedvezőtlenebb helyzetben van gazdaságilag, geopolitikailag, mint a háború előtt volt. Mindebbe nagy emberi és anyagi áldozattal lavírozta magát bele – nem is beszélve az Ukrajnának okozott károkról és a globális biztonsági helyzet romlásáról –, miközben a putyini elitnek le kellett mondania nyugati kapcsolatairól, a gazdagság gondtalan élvezetéről, kockáztatva a kinti vagyon elvesztését.

A diktatúrában is számít a népszerűség

De fejtörést okozhat Putyinnak az is, hogyan fogadták Prigozsint és zsoldosait az elfoglalt Rosztov-na-Donu utcáin. Az emberek fotózkodtak vele, majd amikor Prigozsin a távozásról rendelkezett, hősként, nagy ováció közepette búcsúztatták a helyiek.

Az, hogy a harcias, a putyini rendszert lényegében túl puha Ukrajna elleni fellépéssel vádoló Prigozsinnak van bizonyos népszerűsége – és ehhez csatornái, hogy üzeneteit eljuttassa – mindenképpen aggasztó jel Putyinnak, aki ezt legfeljebb azzal enyhíthetné, ha rendezné a helyzetet Ukrajnában, ami jelenleg katonailag és politikailag is lehetetlen. Természetesen a Prigozsinhoz köthető médiumok átirányítása, bezárása nem lehetetlen, ahogy a lázadó vazallus likvidálása sem.

Prigozsin fotózkodik és üdvözli a tiszteletére és a Wagner búcsúztatására összesereglett tömeget Rosztovban június 24-én éjjel – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Prigozsin fotózkodik és üdvözli a tiszteletére és a Wagner búcsúztatására összesereglett tömeget Rosztovban június 24-én éjjel – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Ezt azonban nem kockáztatta meg a Kreml. „Igyekeznek mindent csöndben intézni, amennyire lehet, nem kell a hatalomnak belső leszámolás. Csak ezért nem semmisítették meg mindeddig” – mondta néhány órával Prigozsin visszavonulásról szóló bejelentése előtt Makszim Szamorukov.

A ma már ellehetetlenített moszkvai Carnegie Intézet külföldre kényszerített elemzője szerint azzal, hogy Prigozsin nem kapott támogatást a rendszeren belülről, a szilovikok oldaláról, az ebben a helyzetben mégis módot ad arra, hogy Putyin csökkenthesse a lázadásból adódó presztízsveszteség mértékét. A nyoma azonban mindenképpen ott marad, függetlenül attól, hogyan alakul a lázadó Prigozsin sorsa.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!