Erdoğan hétfőn Oroszországba utazik, hogy találkozzon Putyinnal
2023. szeptember 2. – 13:30
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn fogadja Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, jelentette be a Kreml. A találkozó alig több, mint hat héttel azután történik, hogy az oroszok felmondták az ENSZ és Törökország által kötött ukrán gabonaszerződést, ami lehetővé tette, hogy az Ukrajnából érkező gabona a háború ellenére is elérje a világpiacot.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, Putyin és Erdogan a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban találkoznak.
Ukrajna és Oroszország egyaránt globális beszállítója a búzának, az árpának, a napraforgóolajnak, a fejlődő országok támaszkodnak a két országból érkező árura. Oroszország kifogásolta, hogy a műtrágyák és más mezőgazdasági termékek világpiacához való hozzáférése korlátozott maradt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban azt mondta, hogy listát adott a török kormánynak arról, a Nyugatnak milyen lépéseket kell tennie ahhoz, hogy Ukrajna fekete-tengeri exportja újrainduljon. A Putyin és Erdoğan között tervezett tárgyalások segíthetnek ennek feloldásában.
Friss bejegyzések
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!