Be nem fóliázott könyv miatt bírságolták a magyarországi Líra könyvesbolthálózatot

2023. július 13. – 18:51

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik Magyarországon a melegellenes törvény által előírt könyvfóliázás elmulasztása miatti bírságolás. Az MTI közlése szerint 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Líra könyvesbolthálózat fenntartójára.

A hírügynökségre hivatkozva a Telex azt írja, hogy a kormányhivatal azt vizsgálta, milyenek „a forgalmazási körülményei” a Líra Kiskereskedelmi Kft. boltjaiban a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványnak – vagyis hogy a cég megfelel-e az LMBTQ-ellenes törvény és annak végrehajtási rendeletében rögzített kívánalmaknak. A hatályos jogszabályok alapján az LMBTQ-témával bármilyen szinten foglalkozó könyveket le kell fóliázni és nem kerülhetnek az ifjúsági könyvek közé.

A nagy népszerűségnek örvendő képregénysorozatban, a Heartstopper-ban egy meleg fiú kezd el érdeklődni a barátja iránt, akiről azt gondolja, biztosan csak a lányokhoz vonzódik. Ám ahogyan az a tiniregényekben lenni szokott, a helyzet soha nem reménytelen, és a főszereplőket is számos váratlan fordulat éri még. A sorozat filmes feldolgozása jelenleg a Netflixen fut.

Sára Botond főispán hivatala azt közölte, hogy a vizsgálat során megállapították,

„az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”.

Az elkövetett jogsértés miatt a kormányhivatal 12 millió Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és kötelezte a vállalkozást a jogszerű forgalmazás biztosítására. A gyermekek védelme érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben.

A Telex felvette az ügyben a kapcsolatot Nyáry Krisztiánnal, a Líra kreatív igazgatójával, aki megerősítette a hírt: ma kapták kézhez a bírságról szóló értesítést, de még nem volt idejük részleteiben tanulmányozni, mondta el Nyáry a Telexnek.

„Minden rendelkezésünkre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, ez valószínűleg a bírósági út lesz” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a bírság után elkezdődik-e a könyvek felülvizsgálata és lefóliázása, Nyáry azt mondta, még nem tudja, milyen intézkedéseket foganatosít a Líra. „A probléma az, hogy olyan általánosan fogalmaz a jogszabály, hogy nem végrehajtható, mindenki a hatósági gyakorlatból próbál következtetni” – magyarázta.

A törvényhez készült utasítás szövege szerint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.” Ez alapján tehát bármely könyv miatt szankcionálhatnak, amelyben akár csak szerepel egy meleg vagy alternatív nemi identitású karakter, és gyerekek vagy tinédzserek a célközönsége.

A témáról a Telex bővebb anyagot is készített Nyáry Krisztiánnal pár hete, amikor a hatóságok elkezdték a gyakorlatban érvényesíteni a jogszabályt, és bírságolni a kiadókat. A vetélytárs Libri – melynek nemrég szerezte meg 100 százalékos tulajdonrészét a kormánybarát elitképző MCC – már tavasszal, az első néhány, a mostaninál kisebb összegű fogyasztóvédelmi bírság elkezdte a kínálatának érintett részét fóliázni. Legutóbb Hadházy Ákos képviselő jelezte, hogy egy angol nyelvű Harry Potter kötetet fóliáztak be, azonban a Libri cáfolta, hogy ez a melegellenes törvény miatt történt volna.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!