Sosem állt ennyire gyenge lábakon Putyin hatalma az elemzők szerint

2023. június 25. – 12:55

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre jönnek az újabb és újabb értelmezések arról, hogy mi is történt szombaton és ennek milyen következményei lesznek. A szombati események még sikertelenségükben is fordulópontot jelenthetnek Putyin uralmára nézve külföldi elemzők szerint. Felsejlettek az 1917-es forradalom és az 1991-es puccs árnyai, valamint odaveszett Putyin erős vezetői mítosza, melynek belpolitikailag és globálisan is következményei lehetnek.

  • Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute elemzője szerint Prigozsin akciója nem puccskísérlet volt. Prigozsin ki akarta kényszeríteni, hogy a Wagner megőrizhesse függetlenségét, és úgy vélhette, hogy ezzel az akcióval tudja leginkább felhívni Putyin figyelmét. Emiatt inkább a zendülés vagy lázadás szó illik a szombati eseményekre Lee szerint. Elképzelhető, hogy Prigozsin akciójának legnagyobb hatása nem Oroszországban, hanem Afrikában és a Közel-Keleten lesz, ahol igencsak aktív résztvevői a konfliktusoknak a Wagner-zsoldosok. Ha tehát az orosz vezetés úgy döntene, hogy meggyengítik, vagy leépítik a Wagner-csoportot, az felboríthatja a status quót ezekben a konfliktusokban.
  • A Foreign Policy szaklap elemzői szerint még ha kudarcba is fulladt Prigozsin lázadása, odaveszett Putyin erős vezetői mítosza. Putyin az „oszd meg és uralkodj” elv alapján építette fel a Wagner-csoportot a hadsereg ellenpólusaként. Az ilyen „oszd meg és uralkodj” taktika azonban csak akkor működik, ha a vezetőnek megkérdőjelezhetetlen hatalma, tekintélye és képessége van arra, hogy a rivális frakciókat kijátssza egymás ellen, hogy egyetlen hatalmi központ se váljon túlságosan függetlenné. Az a tény, hogy ezek a rivális hatalmi központok most ellene fordulnak, azt mutatja, hogy Putyin hatalma máris megingott, érvelnek az elemzők. „Putyin már nem a bábmester, hanem egyre inkább üldözötté válik, mivel az egykoron talpnyaló opportunisták, akiket ő nevelt ki, vérszagot éreznek”.
  • „II. Miklós cár sorsára jut Putyin?” kérdezi Anne Applebaum történész az Atlantic magazinnak írt cikkében, mely nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy Prigozsin megállította volna csapatait. A történész szerint egyértelműek a párhuzamok a Wagner akciója és az 1917-es orosz forradalom között. Ugyanis 106 évvel ezelőtt az első világháborúból hazatérő elégedetlen katonák indították el a forradalmat.
  • Luke Hardingot, a Guardian Oroszország-szakértő tudósítóját inkább az 1991-es sikertelen puccsra emlékeztetik a szombati események. A KGB keményvonalasainak puccsa, melyet a kommunista hatalom megőrzése érdekében indítottak, elbukott, és felgyorsította a Szovjetunió szétesését. Harding szerint „bármi is legyen a hétvégi elképesztő dráma kimenetele, Putyin gyengébbnek tűnik, mint bármikor azóta, hogy 2000-ben elnökké választották”. Az Ukrajna lerohanására vonatkozó döntése súlyos stratégiai hibának bizonyult, amely uralma végéhez is vezethet a tudósító szerint.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!