Ez volt röviden Prigozsin egynapos lázadása

1404

  • Péntek este a Wagner zsoldoshadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin Telegram-csatornáján minden korábbinál élesebben bírálta az orosz hadvezetést, és főként Szergej Sojgu védelmi minisztert. Nem sokkal később egy újabb videóban aztán azzal vádolta az orosz vezetést, hogy csapást mértek a Wagner-csoport egységeire, és „igazságmenetet” hirdetett Moszkvába.
  • Szombat hajnalban több ezer Wagner-katona lépte át az ukrán–orosz határt. Reggelre ellenállás nélkül bevették a délnyugat-oroszországi Rosztovot. A Wagner bevonulása idején a városban tartózkodott egy orosz védelmiminiszter-helyettes, és a katonai hírszerzés kettes számú vezetője is, ugyanis innen irányítják az ukrajnai hadműveleteket.
  • Nem sokkal később Vlagyimir Putyin rövid tévébeszédet intézett az orosz néphez, melyben árulásnak nevezte Prigozsin akcióját. „Bármilyen belső zavargás halálos veszély államunknak, nekünk, a nemzetnek. Ez népünk hátba szúrása” – fogalmazott.
  • Prigozsin visszautasította a vádat, és kijelentette, hogy nem fogják megadni magukat az elnök utasítására.
  • Eközben a Wagner-csoport a Moszkvától 500 kilométerre délre található Voronyezsben is átvette az irányítást a katonai létesítmények felett, és konvojaikkal folytatták a menetelésüket az orosz főváros felé az M4-es autópályán.
  • A Wagner útvonala mentén több régióban, köztük Moszkvában is rendkívüli terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe, és felszólították a lakosságot, hogy maradjanak otthon.
  • Estére a Wagner-katonák első oszlopa 200 kilométerre megközelítette Moszkvát.
  • Ekkor azonban nagy meglepetésre Alekszandr Lukasenko belarusz elnök bejelentette, hogy egész napos tárgyalás után megállapodott Prigozsinnal arról, hogy leállítják a Moszkva felé tartó zsoldosokat. Nem sokkal később a Telegramon a Wagner-vezér is bejelentette katonái visszafordítását.
  • Szombat este a Kreml közölte, hogy a megállapodás értelmében Prigozsin Belaruszba távozik, és sem őt, sem a katonáit nem fogják felelősségre vonni a történtekért.
  • A Wagner-zsoldosok a levegőbe lövöldözve, üdvrivalgás közepette vonultak ki Rosztovból késő este. Arról egyelőre nincs információ, hogy Prigozsin pontosan hol tartózkodik jelenleg.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!