Befejezi működését az egyik legmegbízhatóbb háborús hírforrásnak tekintett katonai blog

2023. június 19. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Októbertől befejezi munkáját a holland Oryx katonai blog, erről Twitter-bejegyzésében írt a blog alapítója. A szabadon hozzáférhető forrásokból dolgozó haditechnikai blogot az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szakértők az egyik legmegbízhatóbb forrásnak tekintik, ha a két fél eszközveszteségeiről van szó.

A teljes nevén Oryxspionenkop nevű haditechnikai blog nyílt forrásokból szerzett információkkal dolgozik (OSINT, azaz open-source intelligence). Csak akkor adminisztrálnak veszteségként egy kilőtt vagy a harcmezőn magára hagyott fegyvert (tankot, csapatszállítót, löveget), ha arról vannak hitelesnek tekinthető fotók, videók – ezeket pedig általában közlik is oldalukon.

Ezzel jól lehet ellensúlyozni a hivatalos katonai jelentéseket, amelyek a másik félnek okozott veszteségeknél mindkét oldalon sokszoros szorzószámot használnak. Az oroszok a propaganda miatt mondanak nagyobb számokat, az ukránok pedig azért, hogy még több katonai támogatást kapjanak.

Éppen emiatt hivatkoztak a jóval visszafogottabb számokkal operáló Oryxra az elemzők mellett gyakran nagy elérésű nyugati médiumok, és persze mi magunk is. A blog már tíz éve aktív volt, és az ukrajnai háború mellett a világ más pontjain zajló konfliktusokról is beszámolt, mint például az afganisztáni háborúról, és az amerikaiak által ott hátrahagyott fegyverrendszerekről is.

A blog alapítója szerint azonban eddig tudta folytatni ingyen és bérmentve a munkáját:

„Eredetileg 10 évvel ezelőtt azért indítottam el a blogot, hogy ne unatkozzak. Nem gondoltam volna, hogy mára egy ennyire minden erőforrásunkat felemésztő projektté válik ez. Mindannyiunk ingyen, a szabadidejében foglalkozik a cikkekkel és a listákkal. Nem ez a munkánk. Nem fizetnek minket ezért”

– írta, hozzátéve, hogy a csapattal reménykedtek abban, hogy egy nap munkájuk egy valóban fizető álláshoz juttatja majd őket. „Nem így történt. Az Oryx már nem tesz boldoggá, az ezzel való munkám pedig megakadályoz abban, hogy egy boldogabb helyre jussak el az életemben.”

Mivel a blog több szerzővel dolgozott, ezért valószínű, hogy az alapítón kívül az Oryx más munkatársai máshol fogják folytatni OSINT-elemzéseiket.

Frissítés 21:52-kor: Olvasónk jelezte, hogy az Oryx hétfő délután egy újabb posztjában arról számolt be, hogy a blogon az ukrajnai háború végéig frissülni fognak az orosz és ukrán veszteségadatok a War Spotting munkatársainak köszönhetően.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!