Ferenc pápa szerint sértőek és alaptalanok a II. János Pállal szembeni célozgatások

719

Vasárnap a Szent Péter téren tartott beszédében Ferenc pápa nyilvánosan megvédte II. János Pált, akit a közelmúltban azzal vádoltak meg, hogy kiskorú lányokat keresett, állítólag azért, hogy molesztálhassa őket – írja az ABC News.

Ferenc pápa szerint a célozgatások „sértőek és alaptalanok”, a vatikáni sajtó pedig egyenesen „rágalmazásnak” nevezte azt a hangfelvételt, amivel egy eltűnt tizenéves lány testvére bizonyítani szeretné a néhai pápa állítólagos bűneit. A hangfelvételt egy helyi tévéműsorban is lejátszották.

Pietro Orlandi annak a Vatikánban élő és dolgozó lánynak a testvére, akinek 15 éves korában nyoma veszett 1983 júniusában. A lány, Emanuela Orlandi eltűnése a mai napig rejtély. Nemrégiben a Netflixen is bemutattak egy négyrészes dokumentumfilmet a Vatikáni lány címmel, ami Emanuela eltűnésének lehetséges okait és körülményeit vizsgálja. A filmben a lány egyik barátja is megszólal, aki szerint Emanuela egy héttel az eltűnése előtt arról mesélt neki, hogy egy magas rangú egyházi személy szexuálisan közeledett hozzá.

A lány testvére szerint a Vatikán tudja, mi történhetett húgával, mégsem mondanak semmit. Emanuela eltűnésének ügyében a Vatikán ügyészei az év elején indították el újra a nyomozást, az olasz kormányban pedig egy külön vizsgálóbizottság foglalkozik az üggyel.

Pietro Orlandi a vatikáni ügyészeknek is átnyújtotta azt a hangfelvételt, amit állítólag egy római maffiózótól szerzett meg. A felvételen elhangzottak arra céloznak, hogy a néhai pápa, II. János Pál kiskorú lányokat keresett azért, hogy molesztálhassa őket. A Vatikán később egy cikkben reagált a hangfelvételre, amiből szerintük hiányzik a „bizonyíték, a nyom, a tanúvallomás és megerősítés”. Pietro Orlando ügyvédje, Laura Sgro szerint ügyfele senkit nem vádol semmivel.

Nem ez az első eset, hogy II. János Pál neve és a pedofília egymás mellé kerül, nemrég egy hosszabb cikkben jártuk körbe azt, hogy a néhai pápa mit tudhatott a katolikus egyházon belüli pedofil visszaélésekről.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!