Vučić szerint a Putyin elleni elfogatóparancs csak meghosszabbítja a háborút

2023. március 19. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nemrég adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Putyin ellen, amire több ország vezetője is reagált: Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić például most úgy fogalmazott, hogy a döntés nem jó, ugyanis „csak meghosszabbítja az ukrajnai háborút”.

Az ICC azért adott ki elfogatóparancsot pénteken az orosz elnök ellen, mert háborús bűnökkel vádolják Putyint, így például ukránok elhurcolásával, ukrán gyerekek elrablásával. Vučić, aki korábban a Putyinnal kiépített jó kapcsolatával büszkélkedett, vasárnap Belgrádban úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy Putyin letartóztatási parancsa rossz politikai következményekkel jár, amitől nehezebb a békéről és a fegyverszünetről beszélni.”

A dél-afrikai Cyril Ramaphosa elnök szóvivője eközben arról beszélt, tisztában vannak az ICC parancsával, és azzal is, hogy ez milyen jogi kötelezettségeket jelent számukra. Dél-Afrika korábban nem ítélte el a háborút, az ICC parancsa után azonban muszáj volt reagálniuk: főként azért, mert a tervek szerint augusztusban ide látogatna az orosz elnök, hogy a BRICS-csúcson Brazíliával, Indiával, Kínával és Dél-Afrikával tárgyaljon.

(Guardian)

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!