Joe Biden az orosz agresszióval szembeni támogatásáról biztosította Moldova elnökét, Maia Sandut

2023. február 22. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden kedden Varsóban találkozott Maia Sandu moldovai elnökkel, és a Fehér Ház vezetője „megerősítette az Egyesült Államok határozott támogatását a Moldovai Köztársaság szuverenitása és területi integritása iránt” – olvasható a washingtoni közleményben, amelyet a News.ro idéz

Biden elnök „kiemelte a Moldovának nyújtott, folyamatban lévő amerikai támogatást, amely segít Moldova politikai és gazdasági ellenálló képességének megerősítésében, beleértve a demokratikus reformprogramot és az energiabiztonságot, valamint az Ukrajna elleni orosz háború hatásainak ellensúlyozását” – olvasható a Fehér Ház által kibocsájtott közleményben.

Maia Sandu elnök kedden Varsóban, a királyi palotában meghallgatta Joe Biden nyilvános beszédét, amelyet az Ukrajna elleni orosz invázió óta eltelt egy év alkalmából tartott. Joe Biden már a színpadon töltött első percekben üdvözölte a moldovai államfőt. Megjegyezte, hogy tiszteletre méltó a moldovaiak elszántsága, amellyel védik függetlenségüket, és elindította őket az uniós tagság felé vezető úton.

„Maia Sandu elnök asszony ma itt van velünk. Büszke vagyok arra, hogy ön és Moldova szabadságszerető népe mellett állhatok” – mondta Joe Biden, és arra kérte a közönséget, hogy tapsolják meg őt.

Joe Biden elnök és Maia Sandu találkozója, valamint Moldova szuverenitásának és területi integritásának támogatására vonatkozó utalás hátterében azok a hírek állnak, amelyek szerint Moszkva a Moldovai Köztársaság destabilizálására törekszik.

Az Európa egyik legszegényebb országának számító, 2.6 milliós lakosságú Moldovában eddig nem történtek harci cselekmények. Ugyanakkor egyrészt az ország keleti sávja Transznisztrikai Köztársaság néven gyakorlatilag orosz fennhatóság alatt áll, másrészt az elmúlt hetekben maga Zelenszkij jelezte brüsszeli látogatásakor, hogy az ukrán hírszerzésnek arról vannak információi, hogy Oroszország, hogy az oroszok esetleg Moldova irányába vinnék el a háborús cselekményeket.

Zelenszkij szerint a dokumentumokból kiderül, hogy „ki, mikor és hogyan” tervezi „megtörni a moldovai demokráciát és átvenni az ellenőrzést Moldova felett”, a terv nagyon hasonlít ahhoz, amelyet Oroszország Ukrajna elfoglalására dolgozott ki.

Zelenszkij ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy még nem tudni, Moszkva végül elrendelte-e a terv végrehajtását.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erre reagálva azt mondta, hogy a Nyugat fontolgatja, hogy Moldovából „egy újabb Ukrajnát” csinál. Lavrov szerint a Nyugat támogatta Maia Sandu elnök megválasztását 2020-ban, hogy az országot a NATO tagjává téve egyesítse Romániával.

Az ukrán és a moldovai elnök vádjaira reagálva Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a Telegramon közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „az ilyen állítások teljesen alaptalanok”, majd megvádolta Kijevet azzal, hogy megpróbálja Moldovát és Oroszországot összeugrasztani.

Ennek kapcsán Moldova volt védelmi minisztere ismét a Romániával való egyesülésről beszélt egy tévéműsorban, mint egyetlen olyan megoldásról, amely megmenthetné az országot attól, hogy Oroszország kebelezze be.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!