Szabad Európa: Orbán úgy manipulálja a saját érdekében a történelmet, mint Putyin vagy Hszi Csin-ping

2023. február 7. – 08:24

Szabad Európa: Orbán úgy manipulálja a saját érdekében a történelmet, mint Putyin vagy Hszi Csin-ping
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2019. okt. 30-án, Budapesten – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európa Románia szerzője fejtette ki a párhuzamot a három vezető között A történelem manipulálásának veszélye. Hogyan használja a történelmet a saját érdekében Putyin, Hszi és Orbán című cikkében. Mint írja, a három politikusban az a közös vonás, hogy cselekedeteik, nyilatkozataik és gesztusaik révén egyaránt hajlamosak úgy elferdíteni a történelmi tényeket, hogy azok a saját előnyüket szolgálják.

Putyin esetén nyilván Ukrajna lerohanásával érvelnek, aki egyszerűen nem hajlandó elismerni az önálló Ukrajna létezését, holott az egész világ tudomásul vette, hogy 1991-ben függetlenedtek az Szovjetuniótól. Az oroszok és az ukránok nem élhetnek külön, mert egyazon néphez tartoznak, idézik az orosz vezetőt, aki azt állítja, azért indította az általa különleges katonai hadműveletnek nevezett inváziót a rokonok ellen, mert meg akarta védeni tőlük az orosz kisebbséget.

Egyenesen szent köteléket akar (újra)építeni az oroszok és az ukránok között, hiszen mindkét nép Kijevet tekinti a kultúrája bölcsőjének. Putyin egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy létezik egy sajátos ukrán nemzeti identitás, amely már a cári időkben is irritálta Oroszországot. Ukrajna a Szovjetunió 1917-es megalakulásakor is arra törekedett, hogy elhatárolódjon az oroszoktól – négy éven át harcoltak a függetlenségükért, de végül vereséget szenvedtek.

Hszi Csin-ping a Dél-kínai-tenger feletti monopólium megszerzése érdekében manipulál, ami nem is csoda, hiszen egy olajban és gázban gazdag területről van szó, amelyen a globális hajózás egyharmada halad át. Egy kínai térképész által 1935-ben készített térképet használ arra, hogy alátámassza igényét két szigetcsoportra a Dél-kínai-tengeren. E térkép alapján Kínának szinte az egész tengert uralnia kellene. Ezt azonban vitatja Vietnám, Malajzia, a Fülöp-szigetek és Indonézia is.

Az ENSZ tengerjogi egyezménye szerint a part hosszában 12 tengeri mérföld a felségvize egy országnak, amely felett az illető állam szuverenitást gyakorol. A következő 200 tengeri mérföld a kizárólagos gazdasági övezet, ahol az országnak joga van a természeti erőforrások kiaknázására.

A Hszi térképe által jelzett határok azonban sértik Kína szomszédainak kizárólagos gazdasági övezeteit. Malajzia és a Fülöp-szigetek esetében pedig a vonal veszélyesen közel húzódik az országok partjaihoz.

Légi felvétel a vitatott Spratly-szigetekről, 2017. április 21-én – Fotó: Ted Aljibe / AFP
Légi felvétel a vitatott Spratly-szigetekről, 2017. április 21-én – Fotó: Ted Aljibe / AFP

Hszi azonban, talán annak tudatában, hogy a történelmi érvnél többre lesz szüksége, drasztikus döntést hozott. 2014-ben mesterséges szigetek építésébe kezdett a Spratly- és a Paracel-szigetek övezetében, ahol katonai támaszpontokat alakított ki.

A Szabad Európa Románia szerint bár Orbán irredentizmusa nem sodorta Magyarországot fegyveres konfliktusba, de még területvitába sem egy másik, független állammal, de más formában nagyon aktív volt, és ezt a környező országok vezetői nem nézik jó szemmel. Tavaly egy labdarúgó-mérkőzésen olyan nemzeti színű sállal jelent meg, amelyen Nagy-Magyarország térképe volt látható – hozzák fel példaként.

„Nagy-Magyarország nem több, mint egy koncepció, de ez egy olyan koncepció, amely feszültséget teremt, különösen, ahogyan Orbán Viktor használja” – írják. Orbán pedig több mint 100 évvel a szerződés aláírása után továbbra is azt hirdeti, hogy Trianon a magyarok számára egy csapás volt.

Azt is megemlítik ugyanakkor, hogy az évek során az Orbán-kormányok sok pénzt fektettek be Romániában az oktatásba, a sportklubokba és a magyar nyelvű médiába.
Illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanács által gyűlöletbeszédnek minősített tusványosi nyilatkozatot is említik, amikor arról beszélt, hogy a kevert fajú Európa az internacionalista baloldal által támogatott trükk. Megjegyzik ugyanakkor, hogy nem világos, mi a magyar miniszterelnök végső célja.

„Orbán Viktor tudja, hogy nem törölheti el a trianoni szerződést, de mindent megtesz azért, hogy Erdélyt az anyaországhoz kösse. Az igazság és a szabadság védelmezőjének láttatja magát, elhatárolódva az ellenséges Nyugattól” – teszi még hozzá a szerző.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!