Bloomberg: Elpárolgott a tavasszal még gigantikus orosz fizetési többlet

2022. szeptember 14. – 08:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben Orbán Viktor folyamatosan ekézi – az egyébként általa is megszavazott – Oroszország elleni európai uniós szankciókat, hogyaszondja, „a háború zajlik, az oroszok meggyengítésére tett kísérletek nem jártak sikerrel”, meg hogy „az európai gazdaság tüdőn lőtte magát”, addig az orosz gazdasági minisztériumnak a 2022-es év első nyolc hónapjáról publikált (és a Bloomberg által összefoglalt) adataiból kitűnik, hogy

augusztusra elpárolgott a tavasszal még brutálisra duzzadó fizetési többlet, és mivel a bevételek növekedése lassul, a kiadásoké viszont gyorsul, ősszel bekopogtat a költségvetési hiány is.

Nem kissé leegyszerűsítve eddig az volt a helyzet, hogy miközben a megugró szénhidrogén-áraknak és az érintetlen exportlehetőségeknek köszönhetően Oroszország bevételei folyamatosan nőttek, addig a nyugati cégek kivonulásának köszönhetően a behozatal enyhén mérséklődött, és ez kettős tendencia évtizedes rekordot eredményezett a második negyedévben mért 70,1 milliárd dolláros szufficittel.

Azonban miután az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz kőolajimportra, Moszkva pedig a vezetékeket el-elzárogatva a tavalyi harmadára csökkentette az Európába irányuló földgáz mennyiségét, az orosz exportbevételek szárnyalása jelentősen lelassult. Mindeközben viszont a Kreml két kézzel kezdte el a pénzt szórni, hogy az átlagemberek minél kevesebbet érezzenek a nyugati szankciók hatásaiból (arról nem is beszélve, hogy a hadiállapot deklarálása nélkül is irtózatos összegekbe kerül az ukrajnai hadviselés) és a rezsimet ne temesse maga alá az összeomlófélben lévő gazdaság. Ez a két tendencia augusztusra oda vezetett, hogy a többlet elpárolgott, Natalia Lavrova közgazdász pedig úgy látja, szeptemberre már deficitbe csúszik az orosz költségvetés (ami önmagában még nem tragédia). Lavrova ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy Oroszország a 2022-es költségvetés egyensúlyát 100 dollár/hordós kőolajárhoz kötötte, de jövőre ehhez már hordónkénti 108 dolláros kőolajárra lesz szükség.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!