Hszi Csin-ping, kínai elnök és Vlagyimir Putyin, orosz elnök az ukrajnai háborúról és más „nemzetközi és regionális témákról” fog megbeszélést tartani találkozójukon – közölte a Kreml.
A két vezető Üzbegisztánban fog egymással találkozni, amivel a Kreml szerint „alternatívát mutatnak majd a nyugati világnak”. A kínai elnöknek ez lesz az első külföldi útja, mióta 2020-ban kitört a koronavírus-járvány. Hszi egy háromnapos utazásra indul, aminek második állomása lesz Üzbegisztán, ahol Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján vesz részt, itt találkoznak Putyinnal is.

Más világvezetőkkel is fog találkozni az orosz elnök – köztük India, Pakisztán, Irán és Törökország – azonban a Kreml külpolitikai szóvivője szerint az orosz-kínai találkozó „különös jelentőségű”. A két vezető utoljára februárban, a téli olimpián találkozott egymással, napokkal azelőtt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Kína azon országok közé tartozik, amelyek semmilyen módon nem szankcionálták Oroszországot. Az elmúlt időszakban a két ország gazdasági kapcsolatai pedig még meg is erősödtek. Eközben Kína és az Egyesült Államok viszonya egyre rosszabb: előző hónapban, miután az amerikai házelnök Tajvanra látogatott Kína hadgyakorlatba kezdett a sziget körül.
(BBC)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!