Ukrajna: Már több mint 46 ezer orosz katona esett el a háborúban

2022. augusztus 28. – 14:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán külügyminisztérium a Twitteren azt írja, hogy már nagyjából 46 750 orosz katona halt meg az invázió kezdete óta. Emellett azt állítják, hogy az oroszok már elvesztettek 234 repülőgépet, 1942 tankot, 15 hajót és 3171 szállítójárművet és üzemanyagtartályt.

Az ilyen állításokat nem nagyon lehet ellenőrizni, és az oroszok által kiadott számokkal sem lehet összehasonlítani, mert a támadó fél március óta nem közölt hivatalos adatokat a veszteségekről. Az ukrán fegyveres erők parancsnoka nemrég azt mondta, hogy eddig közel 9000 katonájuk halt meg a háborúban, amit szintén nehéz ellenőrizni.

A CIA szerint az elesett orosz katonák valós száma inkább 15 ezer körül lehet. Az ügynökség szerint júliusig az ukránok valamivel kisebb, „de szintén jelentős” veszteségeket szenvedtek el. A BBC május közepéig 2336 orosz katona halálát tudta megerősíteni, bár, ahogy írták, ez valószínűleg messze állt a valós számtól.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!