Erdoğan bosszút állt Putyinon, kamerák kereszttüzében várakoztatta meg a fogát szívó orosz elnököt

A vendégeit sokszor megvárakoztató, néha bizarr gesztusokkal fogadó orosz elnököt Recep Tayyip Erdoğan török elnök hozta megalázó helyzetbe keddi teheráni találkozójukon. Putyin ugyanis abban a tudatban lépett a terembe, hogy követi őt török kollégája, Erdoğan azonban nem volt mögötte, ezért az orosz elnök ötven másodpercen keresztül egyedül állt a kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében. A meglepetést a korábban fegyelmezettségéről híres Putyin nem viselte jól, egyik lábáról a másikra helyezte súlyát, fogát szívta és arcokat vágott – majd amikor 50 hosszú másodperc után Erdoğan is megérkezett, természetesen diplomatamosollyal rázott vele kezet.

A török média szerint Erdoğan gesztusa tudatos volt, ugyanis a török elnököt és népes kíséretét 2020-ban Moszkvában két percen keresztül, szintén kamerák előtt előszobáztatta Putyin, ráadásul a tébláboló török delegációról készült videót bőszen terjesztette az orosz állami média is.

A gesztusokon és fricskákon túltekintve a két vezető azért találkozott, hogy megtárgyalják a fekete-tengeri gabonakereskedelem lehetőségeit. Az ukrán gabonaimportra szoruló Törökország konkrétan azt akarja elérni, hogy az ukrán kézen maradt kikötőket – főleg Odesszát – kijelölt útvonalakon hagyhassák el a teherhajók, a járműveket a blokádot fenntartó orosz haditengerészet kutathatná át, nincsenek-e felfegyverezve, vagy visszatérve nem szállítanak-e fegyvert. Putyin szerdán „előrelépésekről” számolt be az orosz állami médiának az ügyben. A háborús blokád miatt közel 20 millió tonna gabona rekedt Ukrajnában, és a harcok miatt az idei termést is alig tudják learatni az ukrán gazdák, a világkereskedelemből kieső gabonamennyiség pedig a világ több országában súlyos éhínséget okozhat.

A Putyinnal nagyon bonyolult, a nyílt ellenségeskedéstől a baráti gesztusokig mindent felölelő viszonyt ápoló Erdoğan azonban nem csak a gabonaimportról, hanem a szíriai helyzetről is tárgyalni szeretne; ugyanis a kurdok elleni újabb offenzívájához (hivatalosan „a terroristák elleni biztonsági zóna kiterjesztéséhez”) szüksége van a Szíriában jelentős kontingenst állomásoztató Oroszország jóváhagyására is. A kurdok elleni török törekvésekről itt olvashat részletesen.

(Guardian)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!