A szerdai lehetett az első nap a háborúban, amikor az oroszok semmilyen ukrán területet nem foglaltak el

2022. július 7. – 13:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 134. napjánál tart az orosz–ukrán háború, amelynek minden reggel úgy indul, hogy az orosz (és persze az ukrán) hadvezetés közli az előző nap eredményeit. Az orosz jelentésben rendszeresen szerepelnek az ukránoktól elhódított területek, olyannyira, hogy 132 napon át mindig volt valami, amit jelenthettek.

A csütörtöki jelentésben viszont egyetlen, az ukránoktól újonnan megszerzett terület sem szerepel, vagyis a szerdai volt a háború első napja, amikor nem haladtak semmit előre az oroszok. A 444 az Institute for the Study of Wart (ISW) idéző cikke szerint ez arra utalhat, hogy Luhanszk megye teljes elfoglalása után műveleti szünet következhet orosz oldalról, ami alatt lehetőségük lenne a csapatokat újraszervezni, illetve feltölteni a készleteket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!