Magyarország 3,5 milliárd forinttal támogatja Ukrajna újjáépítését és belső menekültjeit

2353

A Magyar Közlönyben péntek este megjelent kormányhatározat szerint Magyarország összesen 3,5 milliárd forinttal támogatja a háború sújtotta Ukrajnát. Az indoklás szerint a kormány „egyetért azzal, hogy Magyarország a szolidaritás jegyében további támogatást biztosítson Ukrajnának”.

A pénz két célra: az ország belső menekültjeinek megsegítésére és az infrastruktúra újjáépítésére fog menni:

  • 875 millió forintot küld a magyar kormány a belső menekültek ellátására, ennek az első felét a 2022-es költségvetősből, a másodikat jövőre.
  • 2,625 milliárd forint támogatás jut az újjáépítésre, szintén két részletben, az idei és a jövő évi költségvetés terhére.

Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat 2024. december 31-ét szabja határidőül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, hogy gondoskodjon a fentiekkel kapcsolatos kormányzati feladatok „teljes körű előkészítéséről, koordinálásáról, valamint megvalósításáról”.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!