Oroszország megerősítette, hogy elhagyták a Kígyó-szigetet, de szerintük ez a jó szándék jele

2022. június 30. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy megírtuk, Ukrajna szerint sikerült elűzniük az orosz helyőrséget a stratégiailag és szimbolikusan is fontos Kígyó-szigetről. Az orosz védelmi minisztérium a friss napi jelentésében el is ismerte, hogy elhagyták a szigetet, de azt írják, ez a jó szándékuk jeleként értelmezendő, mert így teszik lehetővé a hónapok óta akadozó gabonaexportot:

„Június 30-án az Orosz Föderáció fegyveres erői a jó szándék jegyében befejezték a Kígyó-szigeten rájuk bízott feladatokat, és kivonták az ott állomásozó helyőrséget. Ezzel demonstráljuk a világnak, hogy az Orosz Föderáció nem akadályozza az ENSZ azon erőfeszítéseit, hogy humanitárius folyosót szervezzen az Ukrajna területéről származó mezőgazdasági termékek exportjára. Ez a döntés megakadályozza, hogy Kijev a közelgő élelmiszerválság témájában spekuláljon, arra hivatkozva, hogy a Fekete-tenger északnyugati részének orosz ellenőrzése miatt nem lehet gabonát exportálni. Most az ukrán félen a sor, amely még nem tisztította meg a Fekete-tenger partvidékét a partjai közelében, beleértve a kikötői vizeket is. Az Orosz Föderáció fegyveres erői folytatják a különleges katonai műveletet Ukrajnában” – írták.

A partvidék megtisztításával arra utalnak, hogy korábban a gabonaszállítmányok átengedésének feltételeként szabták, hogy Ukrajna aknamentesítse a partvidéket, de Ukrajna már korábban jelezte, hogy ezt biztonsági okokból nem teszi meg.

(Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!