Oroszbarát kiberbűnözők állhatnak a norvégiai támadások mögött

2022. június 30. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Norvégia szerda este jelentette be, hogy a megelőző 24 órában kibertámadás ért több norvég kormányzati és privát weboldalt és online rendszert. A támadásokat elhárították, de kisebb-nagyobb kimaradások voltak online szolgáltatásokban. Az első hírek szerint a túlterheléses támadások mögött orosz katonai hekkereket sejtettek a norvégok.

Csütörtökön azonban a norvég Nemzetbiztonsági Ügynökség már azt közölte, hogy egy oroszbarát kiberbűnözői csoport lehet a felelős. Ilyenből egyébként sok van, és ahogy korábban részletesen bemutattuk, számos ilyen csoport szállt be a háborúba, ahogy az ukrán oldalon is sok aktivista csoport hajt végre kibertámadásokat orosz célpontok ellen.

„A közelmúltban más országokban is történtek hasonló támadások, de egyiknek sem voltak tartós következményei. A támadások azonban bizonytalanságot idéznek elő a lakosságban, és azt a benyomást keltik, hogy a jelenlegi európai politikai helyzet bábjai vagyunk” – írta közleményében az ügynökség.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!