Megindult az ukrán áram exportja az EU-ba

2022. június 30. – 15:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna megkezdte az áram exportálását az Európai Unióba – jelentette be csütörtökön Denisz Smihal ukrán miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

„Alig három hónappal az energetikai tanúsítvány megszerzése után megkezdődött az ukrán villamosenergia régóta várt exportja Európába! Ma, az éjszaka első órájától kezdve ilyen export ment Romániába. A kezdeti mennyiség 100 MW”

írta Smihal a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy csak az első napon 10 millió hrivnyát (közel 130 millió forintot) keresett az áramexporton az Ukrenergo nevű állami vállalat, és mivel akár 2,5 GW-ot is képesek exportálni, éves szinten akár 70 milliárd hrivnya is befolyhat az ügyletből.

Von der Leyen is üdvözölte a lépést, amely szerinte Ukrajna és az EU érdekeit is szolgálja: „Ez további villamosenergia-forrást biztosít majd az EU számára. Ukrajnának pedig nagyon szükséges bevételt.”

Az ukrajnai és a nyugati villamosenergia-hálózatnak a korábbi tervekhez képest jóval előbbre hozott összekötéséről, a lépés részben Magyarországra háruló feladatáról és annak potenciális előnyeiről itt írtunk részletesen.

(CNN)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!