Kalinyingrád felmentést kaphat a szankciók alól

2022. június 30. – 09:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Napokon belül helyreállhat a kereskedelem az uniós országok közé ékelt orosz enklávé, Kalinyingrád felé Litvánián keresztül – értesült a Reuters a készülő megállapodásra rálátó forrásoktól.

Litvánia két héttel ezelőtt jelentette be, hogy az uniós szankcióknak megfelelően elvágják a területükön áthaladó vasúti teherforgalmat, megakadályozva, hogy a szankciók hatálya alá tartozó áruk Kalinyingrádba jussanak.

A Reuters forrásai szerint ha Litvánia elengedi a fenntartásait, július elején megszülethet a megállapodás, amely mentességet adna a területnek a szankciók alól. A lépés célja az eszkaláció megelőzése lenne: Litvánia attól tart, hogy ha az oroszok nem tudnak utánpótlást juttatni Kalinyingrádba, katonai erővel próbálhatnak meg folyosót vágni a területre. Németország pedig csapatokat állomásoztat Litvániában, így az EU egyik legnagyobb haderejű tagja is közvetlenül involválódna egy ilyen konfliktusban. Mindemellett félő, hogy a már így is feszült energiahelyzet is tovább éleződne.

Vasúti teherkocsik sorakoznak Kalinyingrádban 2022. június 21-én, miután Litvánia lezárta az enklávéba vezető kereskedelmi útvonalat – Fotó: Vitalij Nevar / nevarphoto / Reuters
Vasúti teherkocsik sorakoznak Kalinyingrádban 2022. június 21-én, miután Litvánia lezárta az enklávéba vezető kereskedelmi útvonalat – Fotó: Vitalij Nevar / nevarphoto / Reuters

A kalinyingrádi kereskedelmi útvonalak kérdése egy olyan konfliktusforrás a sok közül az EU és Moszkva között, amelyet az unió hajlandó elengedni a helyzet további elmérgesedésének elkerülése érdekében:

„Szembe kell néznünk a realitásokkal. [Putyin] sokkal erősebb alkupozícióval rendelkezik, mint mi. A mi érdekünk, hogy kompromisszumot találjunk”

– mondta a Reuters egyik forrása. A megállapodás július 10-ig, de akár már a jövő héten megszülethet.

(Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!