Idén 45 százalékkal fog csökkenni Ukrajnában a betakarított gabona, a hiányt az egész világ megérzi

2022. június 13. – 18:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 2021-es 86 millió tonna után idén várhatóan csak 48,5 millió tonna gabonát tudnak Ukrajnában betakarítani az orosz invázió miatt.

– ismertette hétfő délután a Reuters az ukrán agrárminisztérium helyettes tárcavezetőjének becslését. Tarasz Vijszotszkiji szerint a teljes termőterület 25 százalékkal csökkent, az exportra szánt gabona pedig 30 millió tonnával csökkent. Az orosz-ukrán háború globális élelmiszerválságot eredményezett, ugyanis a két ország számos mezőgazdasági termékben – köztük a búzában vagy a napraforgóban – a világ vezető exportőre közé tartozik.

Ukrán katona egy Zaporizzsja melletti búzamező szélén strázsál Fotó: Celestino Arce / NurPhoto via GettyImages
Ukrán katona egy Zaporizzsja melletti búzamező szélén strázsál Fotó: Celestino Arce / NurPhoto via GettyImages

A fekete-tengeri kikötőkből a Boszporuszon keresztül olcsón szállítható ukrán gabona évek óta létfontossággal bírt a Közel-Kelet és Kelet-Afrika élelmiszerellátásában, és az ukrán kikötők orosz blokádja Törökországtól Jemenen át Kenyáig egycsapásra felverte az árakat – arról nem is beszélve, hogy az energiahordózók árának növekedése mindenhol odavert a műtrágyaiparnak, újabb áremelkedést előidézve. Ukrajna bajait a csak körülményesen megkerülhető blokádon kívül az is tetézi, hogy Oroszország ipari mennyiségben rabolja el a terményeket és a mezőgazdasági gépparkot, illetve rombolja le a silókat és farmépületeket. Az ukrán búza világpiacról való eltüntetése az energiakártya után újabb adut jelent Moszkva számára, hiszen ezzel felértékelődik saját gabonakivitele, melyben ráadásul politikailag célzott módon részesíthet országokat (melyek vezetői rettegnek az élelmiszer-árrobbanás miatt borítékolható elégedetlenségtől).

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!