Ez volt a vasárnap fő híre: Két hét után ismét jönnek az adatok az orosz kézen lévő zaporizzsjai atomerőműből

2022. június 13. – 08:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a zaporizzsjai atomerőmű (ZNPP) ukrán üzemeltetője közösen dolgoztak azon, hogy közel két hét technikai szünetet követően helyreállhasson az adatközlés az erőműből a NAÜ központjába – közölte vasárnap Rafael Grossi főigazgató.

Grossi üdvözölte a fejleményt, azonban hangsúlyozta, hogy a NAÜ ellenőreinek a lehető leghamarabb személyesen is ellenőrizniük kell a létesítményt, hiszen nem tudnak minden szükséges feladatot elvégezni a távolból.

Az erőmű adattovábbítása május 30-án szakadt meg, és csak ma állt helyre. Az ügynökségnél most letöltik a kamerák felvételeit, majd ellenőrzik azok folyamatos mivoltát. Az orosz erők több mint három hónapja vették át az ellenőrzést a Zaporizzsjai Atomerőmű felett, de az üzemeltetést azóta is is az ukrán személyzet végzi. Az atomerőművekben végzett személyes ellenőrzésre időnként mindenképpen szükség van, különösen igaz ez a ZNPP két blokkjára, amelyeket az elmúlt hónapokban töltöttek újra.

A NAÜ továbbra is megkapja a szükséges adatokat a másik három működő ukrajnai atomerőműből, illetve az üzemen kívüli csernobiliből.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!