Ukrán belügyminiszter: Egyelőre nem áll fenn a veszély, hogy az oroszok újra benyomulnának Kijevbe
Jelenleg nem áll fenn közvetlen veszély, hogy az orosz hadsereg Kijev benyomulna Kijevbe – mondta el Denis Monasztirszkij, ukrán belügyminiszter.
Monasztirszkij szerint a belarusz határ közelében nem gyülekeznek orosz csapatok, de soha nem lehet garantálni a másnap forgatókönyvét.
„Ezért komoly kiképzés folyik – a védelmi vonal előkészítése, a megmaradó csapatok kiképzése – Kijevben és a város környékén" – mondta el. Hozzátette: ahogy Ukrajnában bármely települést, úgy a fővárost is bármikor érhetik légicsapások. A potenciális célpontok között szerepel Kijev kormányzati negyede és „történelmi belvárosa – mondta.
Monasztirszkij azt is közölte, hogy Ukrajna a továbbiakban is vádat fog emelni az elfogott orosz katonák ellen háborús bűnök miatt.
„Ezek a bűncselekmények nem évülnek el. Valahányszor megtalálják ezeket a szörnyetegeket, felelősségre vonják őket” – mondta. Elmondása szerint az ukrán ügyészség eddig 288 embert gyanúsított meg.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy folynak a tárgyalások Oroszország és a szakadárok által fogva tartott ukrán hadifoglyok visszahozataláról.
„Létfontosságú, hogy még ma visszahozzuk őket, hogy megmentsük a fiúkat a közelgő haláltól. Azon dolgozunk, hogy először a sebesülteket hozzuk vissza” – mondta.
(Guardian)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!