Az ukrán hírszerzés kapcsolatba lépett az Azovsztal fogságba esett védőivel

Az ukrán hírszerzés felvette a kapcsolatot az Azovsztal mariupoli acélgyár orosz fogságba esett védőivel – írja a Reuters. Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter azt mondta, hogy a kormány mindent megtesz, hogy hazajuttassák a katonákat.

Az üzem védői május közepén adták meg magukat, miután megkapták az erről szóló parancsot.

„Tudjuk, hogy mind itt lesznek, Kijevben, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy így legyen”

– mondta Monasztirszkij.

Az oroszok szerint több mint 2000 ukrán katona adta meg magát a mariupoli acélgyárban. A védőkről készült képeket ebben a cikkben mutattuk be.

Az ukrán kormány fogolycserével szerezné vissza a katonákat, amire az orosz vezetés akár hajlandó is lehet, de néhány politikus azt követeli, hogy igenis állítsanak bíróság elé néhány katonát. Az oroszok azt mondták, hogy a magukat megadó katonákat a nemzetközi jognak megfelelő körülmények között tartják fogva.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!