Az orosz invázió kezdete óta első Kijeven kívüli hivatalos megjelenésén az ukrán elnök a második legnagyobb város, Harkiv környékére látogatott el. Az ukrán elnöki iroda tájékoztatása szerint Zelenszkij a frontvonalhoz utazott el. „Mindenkinek külön-külön szeretnék köszönetet mondani a szolgálatáért. Kockára teszik az életüket értünk és az országunkért” – mondta a csapatoknak Zelenszkij.

Harkivot két hét szünet után május 27-én kezdték újra lőni az oroszok, éppen akkor, amikor az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba Ukrajna második legnagyobb városában, miután az orosz csapatokat visszaszorították a külvárosokból és a környékbeli falvakból. Néhány nappal korábban újraindították a metrót, és korábban elmenekült lakosok érkeztek vissza a városba. (BBC)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás