Finnország hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz

4843

Finnországnak haladéktalanul be kell nyújtania a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét – jelentette be Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök csütörtökön egy közös nyilatkozatban.

Hozzátették, remélik, hogy a csatlakozási kérelem beadásához szükséges hivatalos lépéseket még a napokban meg tudják tenni. A BBC szerint a finn parlamentnek még felül kell vizsgálnia a csatlakozási kérelmet, ezután nyújthatják be hivatalosan a csatlakozási kérelmet. Ez valószínűleg vasárnap fog megtörténni.

Finnország, amely 1300 kilométeres határszakaszon osztozik Oroszországgal, korábban kívül maradt a szövetségen. A felvétele valószínűleg bosszantani fogja Moszkvát, mert a Kreml szerint a szövetség bővítése közvetlen veszélyt jelent Oroszország biztonságára nézve. Az oroszok többször is óva intették Finnországot és az eddig szintén semleges Svédországot a csatlakozástól, mert szerintük ez „súlyos katonai és politikai következményekkel” járna.

Sanna Marin miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök sajtótájékoztatón az ukrajnai orosz invázió első napján – Fotó: Markku Ulander / Lehtikuva / AFP
Sanna Marin miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök sajtótájékoztatón az ukrajnai orosz invázió első napján – Fotó: Markku Ulander / Lehtikuva / AFP

Arra a kérdésre, hogy Finnország provokálja-e Oroszországot a NATO-csatlakozással, Niinistö korábban azt mondta, Putyin csak magát okolhatja mindezért. „Nézz a tükörbe” – üzente a finn elnök.

Ahogy korábban megírtuk, Finnország csatlakozási kérelme után rövidesen Svédország is jelezheti majd, hogy belépne a szövetségbe.

(BBC)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!