Moszkva szerint Izrael a neonácik mellé állt Ukrajnában, és már a NATO felé igyekvő Svédország is náci

2022. május 3. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre súlyosabb szinteket ér el az orosz propagandakampány, amiben lényegében kivétel nélkül mindenkit lenáciznak, akik nem az ő oldalukra állnak, hanem Ukrajna mellé, ha pedig még segítik is őket, az már minősített tényező. A különböző okokról – például arról, hogy Észtország attól lett náci, hogy eltávolítottak egy szovjet emlékművet Tallinnból – itt közöltünk korábban egy hosszabb gyűjtést.

Ezek után az orosz kormánypárti Vzgljad (Взгляд) újságban kedden az orosz külügyminisztérium azzal rontott neki a Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavait bíráló Jair Lapid izraeli külügyminiszternek, hogy a neonáci mozgalmat támogatják Ukrajnában. Lavrov azzal akasztotta ki Izraelt (érthető módon), hogy miközben Volodimir Zelenszkijt Hitlerhez hasonlította, közölte, Hitlerben is „volt zsidó vér.”

Eközben Moszkvában plakátkampányban próbálják bizonygatni, hogy a NATO-ba igyekvő Svédország is nagy náci. A plakátokon három személyt emeltek ki:

  • Astrid Lindgren írónőt, akinek legismertebb karaktere Harisnyás Pippi;
  • Ingmar Bergman világhírű filmrendezőt,
  • illetve Ingvar Kampradot, az IKEA alapítóját.

A plakáton Lindgrentől szerepel egy idézet – kontextusból kiragadva –, amiben arról ír, még a németek is jobbak lennének, mint hogy Oroszország szállja meg országát, és inkább mondaná hogy „Heil Hitler” mint hogy az oroszok uralkodjanak rajtuk. Lindgren egyébként elkötelezetten küzdött a náci eszmék ellen, Hitlert úgy írta le, mint „népe nemezise és kulturális rombolója”.

Bergmant egy, a memoárjából kiragadott erősen szerkesztett idézettel próbálják nácinak beállítani, amiben arról ír, hogy 16 évesen részt vett egy Hitler-gyűlésen, amikor vendégdiákként Németországban volt, és a születésnapjára egy Hitler-képet kapott ajándékba, amit az ágya fölé helyezett ki. „Soha nem láttam még ilyesmit, mint a hatalmas energia kitörése – írta Bergman a gyűlésen való részvételéről. – Kiabáltam, mint mindenki más, kinyújtottam a karomat, mint mindenki más, üvöltöttem, mint mindenki más, és imádtam, mint mindenki más.”

A könyvben viszont azt is leírja, hogy amikor először látta a képeket a koncentrációs táborokról, nem akarta elhinni, amit lát. „Amikor a koncentrációs táborokból származó bizonyítékok ténylegesen lecsaptak rám, az elmém először nem tudta elfogadni azt, amit a szemem érzékelt. Mint oly sokan mások, én is azt mondtam, hogy a képek előre megrendezett propagandahazugságok. Amikor az igazság végül legyőzte ellenállásomat, elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés, és az amúgy is súlyos teherként érzett önmegvetésem a tűréshatáron túlra gyorsult” – idézte Bergmant az orosz állításokat a valósággal összevető Local svéd kiadása.

A náci ifjúsági mozgalmakért lelkesedő Kampartól annyit emeltek ki, hogy „náci voltam! Csodáltam Hitlert!”. Kampar azonban később élete legnagyobb hibájaként írta le ezt, a fasiszta kötődését viszont valóban nem tagadta meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!