Megállapodtak az ukránok és az oroszok, humanitárius folyosó nyílik Mariupolnál

2022. április 20. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán miniszterelnök-helyettes, Irina Verescsuk szerda reggel Facebookon közölte, hogy előzetes megállapodást kötöttek egymással a felek, így délután 2-től megkezdődhet a nők, gyerekek és idősek kimentése a városból. Verescsuk tájékoztatása szerint az evakuálás a Mariupol-Manhush-Bergyanszk-Tokmak-Orehov-Zaporizzsje útvonalon zajlik majd, de a rendkívül nehéz helyzet miatt elképzelhető, hogy lesznek változások a tervekhez képest. Nem sokkal korábban egyébként Vadim Bojcsenko, a város polgármestere azt közölte, hogy 6000 civilt terveznek kimenteni a városból szerdán, és hozzátette, hogy még 100 ezer civil tartózkodhat itt.

A helyzet azért különösen érdekes, mert Verescsuk kedden azt közölte, hogy sorozatban a harmadik napon sem tudtak megállapodni humanitárius folyosókról a harcok sújtotta városokban, többek közt Mariupolban sem. Az oroszok ugyanakkor kedden állították, hogy már aznap is tűzszünetet rendeltek el, és lehetővé tették a menekülést a város utolsó védőbástyájának számító Azovsztal acélgyárból, ám az általuk biztosított folyosót nem vette igénybe senki. Állításuk szerint az acélgyárat védő ukránok megadnák magukat, de parancs híján ezt nem tehetik meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!