Putyin: A bucsai mészárlást ugyanúgy megrendezték, mint a szíriai vegyi fegyveres támadásokat

Az orosz elnök a Vosztocsnij űrrepülőtéren az orosz űrhajózás napján tartott ünnepségen elmondott beszédében kitért azokra a vádakra, miszerint orosz katonák civilek százait ölték meg a Kijevhez közeli Bucsa városában.

Ami Bucsát illeti, ez ugyanaz a hamis vád, mint amivel Szíriában kellett szembesülnünk.

– utalt Putyin arra, hogy 2018-ban Oroszország a Nyugat által megrendezett provokációnak minősítette a szíriai polgárháborúban civilek ezreinek halálát eredményező vegyi fegyveres támadásokat (akkor épp Damaszkusz Dúma nevű külvárosában), melyeket teljesen egyértelműen a Szíriát irányító Aszad-rezsim követett el.

Bucsa estében is rengeteg bizonyíték szól amellett, hogy a több mint 400 áldozattal járó vérengzést orosz katonák követték el; az egyik tömegsír feltárásánál kollégáink is jelen voltak, helyszíni riportjukat itt olvashatja el.

Putyin véleményéhez egyébként csatlakozott az ünnepségen megjelenő vazallusa, Alekszandr Lukasenko belorusz elnök is, aki az atrocitásokat „az angolok által végrehajtott pszichológiai művelet”-nek nevezte.

(Politico)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!