Irán által szponzorált iraki milíciák brazil rakétavetőket csempésztek Oroszországba, hogy legyen mivel lőni Ukrajnát

2022. április 12. – 22:42

Másolás

Vágólapra másolva

Elképesztő nemzetközi hálózat nyomára bukkant a Guardian. A lap keddi riportja szerint Oroszország kacifántos úton szerez be rakétaindítókat és más tüzérségi fegyvereket a Kelet-Ukrajnában offenzívára készülődő „népköztársaságok” milíciái számára. Kihasználva a tényt, hogy Irakba Szaddám Huszein rendszerének 2003-as megdöntése óta áramlik a fegyver, Teherán közreműködésével az iráni befolyás alatt álló milíciáktól számos fegyvert vásárolt fel – köztük vállról indítható rakétákat, brazil licenc alapján Irakban gyártott rakéta-sorozatvetőket. A fegyvereket teherautókon szállították az iráni határra, onnan az iráni hadsereg a Kaszpi-tenger partjára, Bandar Anzali kikötőjébe vitte a rakományt, melyet két orosz és egy iráni hajón a tenger túloldalára, a Volga torkolatában található Asztrahán kikötőjébe szállítottak. Ahogy a lapnak egy hajózási szakértő elmagyarázta:

a rakéták szállításához szakértő kezekre van szükség, mivel törékeny és robbanásveszélyes szállítmányról van szó. Egy ilyen rakományt nem szúrnak ki a műholdak, mivel az alkatrészek szabványos kereskedelmi konténerekben is elférnek.

Hogy miért van szüksége a világ második legnagyobb fegyverexportőrének arra, hogy fegyvereket csempésszen be Irakból? A Guardiannek nyilatkozó szakértők szerint azért, mert a nyugati országok által bevezetett szankciók az orosz fegyveripart több kulcsfontosságú alkatrésztől is elzárták, ezért Moszkva a küszöbön álló kelet-ukrajnai hadműveletekre felhalmozott tüzérségi készleteket nem saját tartalékaiból, hanem külföldi forrásokból igyekszik feltölteni. Egyébként az Oroszországgal a szíriai polgárháborúban szorosan együttműködő Irán nemcsak közvetítői szerepet tölt be, hanem az idézett riport szerint maga is „visszaadott” az oroszoknak Sz-300-as légvédelmi rendszereket.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!