Az Egyesült Államok úgy gondolja, képes lesz azonosítani a bucsai mészárlást elkövető orosz egységeket

615

Ezt egy, a legfrissebb fejleményeket ismerő amerikai tisztviselő mondta el, aki szerint a mészárlásban részt vevők azonosítását kiemelt fontosságúnak érzi az ország hírszerzése. Azt is hozzátette, hogy az adatok elemzése azóta zajlik már, hogy az első hírek napvilágot láttak az ügyben, mostanra pedig már a lehetséges tettesek leszűkítésénél tartanak.

Az nem egyértelmű, hogy az amerikaiak nyilvánosan is bejelentenék a vizsgálat eredményeit, ha sikerrel járnának, elképzelhető, hogy úgy döntenének, hogy Ukrajnára bízzák a helyzet megoldását. Az amerikaiak arra utaló jeleket is találtak, hogy több mint egy egység tartózkodott a mészárlás idején a városban. Így annak a lehetőségét is vizsgálják, hogy az egész akkor történhetett, amikor egy egység éppen kivonult a városból, egy másik pedig pont megérkezett oda.

(CNN)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!