A britek volt vezérkari főnöke szerint népirtásnak minősülhet az, amit az orosz hadsereg tett

Az oroszok visszahúzódása után újra ukrán ellenőrzése alá került Kijev körüli városokban egyre több civil holttestre bukkannak. Csak Bucsában 300-at találtak, többen meg voltak kötözve és testükön kínzások nyoma is látszott. A Sky News kérdésére a az Egyesült Királyság korábbi vezérkari főnöke közölte: a látottak alapján ez népirtás is lehet. A minősítésnek kiemelt jelentősége lehet, mert háborús bűncselekményként jóval szigorúbb elbírálás alá esne.

„Úgy vélem, hogy a háborús bűncselekmények egyre inkább arra utalnak, hogy azok az ukrán népesség csökkentésére irányultak. Márpedig ezzel egyre közelebb kerül a népirtás fogalmához. Kétségtelenül helyes, hogy ezeket a háborús bűncselekményeket rögzítsék és a bizonyítékokat összegyűjtsék” – idézte a Guardian Richard Dannatt szavait.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!