Rommá lőtt hotel, bedeszkázott templom, vészjósló rakétacsóva a háború 17. napjának képes összefoglalójában

2022. március 13. – 10:17

frissítve

Rommá lőtt hotel, bedeszkázott templom, vészjósló rakétacsóva a háború 17. napjának képes összefoglalójában
Pillanatkép egy videóból, amit az Orosz Védelmi Minisztérium hozott nyilvánosságra, és az látható rajta, hogy orosz ejtőernyősök 2022. március 12-én megszereznek egy repteret Ukrajnában. Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium/AFP

Másolás

Vágólapra másolva
Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters
Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Az Ukrajnából menekülő gyerekeknek gyűjtöttek játékokat a lengyelországi Rzeszówban.

Fotó: Russian Defence Ministry / AFP
Fotó: Russian Defence Ministry / AFP

Az orosz védelmi minisztérium tette közzé ezt a képet, ami szerint az orosz KA-52-es vadászhelikopterek csapást mérnek egy ukrán katonai objektumra.

Fotó: Aris Messinis / AFP
Fotó: Aris Messinis / AFP

Ukrán katona lép ki egy tüzérségi támadás után megrongálódott épületből Kijevben. A fővárost folyamatosan próbálják bekeríteni az orosz csapatok, ahogyan az már sikerült is nekik Mariupolnál. A dél-ukrajnai kikötővárosban több ezer ember szenved már több mint két hete az ostrom és a blokád miatt.

Fotó: Henry Nicholls/ Reuters
Fotó: Henry Nicholls/ Reuters

A Chelsea stadionjának a falát festi újra egy munkás 2022. március 12-én Londonban a Stamford Brdige-en, miután a klub orosz tulajdonosa, az Angliában szankciókkal sújtott Roman Abramovics ellen újabb szankciókat léptettek életbe. A graffiti egyébként a csapatot is érintő döntések ellen tiltakozik: „Európa pénzeli a háborút, nem a Chelsea” – ez a felirat áll rajta.

Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP
Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP

Pillanatkép egy videóból, amin Igor Konasenkov orosz vezérőrnagy eligazítást tart.

Fotó: Sergei Supinsky / AFP
Fotó: Sergei Supinsky / AFP

Rakéta csóvája 2022. március 12-én Irpiny közelében, Kijevtől északra. Az orosz erők március 12-én magasabb fokozatba kapcsolták a Kijev elleni offenzívát azután, hogy Kijev észak-nyugati külvárosait, Irpinyt és Bucsát napok óta keményen bombázzák.

Fotó: Jevhen Maloletka / Associated Press / MTI
Fotó: Jevhen Maloletka / Associated Press / MTI

Orosz lövedék becsapódása egy lakóházba a dél-ukrajnai Mariupolban 2022. március 11-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.

Fotó: Marko Djurica / Reuters
Fotó: Marko Djurica / Reuters

A fenti képen Irpiny határában egy repesztől megsérült ember kimenekítése látható 2022. március 12-én.

Fotó: Abdullah Tevge/Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Abdullah Tevge/Anadolu Agency / Getty Images

Lvivben forgács- és fémlapokkal borított templom 2022. március 12-én. A városra zúduló orosz támadás ellen védekezve a templomhoz tartozó szobrokat is becsomagolták.

Fotó: Oleh Holovatenko / Reuters
Fotó: Oleh Holovatenko / Reuters

A háromcsillagos Hotel Ukrajna épülete 2022. március 12-én Csernyihivben. Az épület egy légicsapás következtében sérült meg nagyon súlyosan.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hívők imádkoznak a háborúban harcolókért a Legszentebb Péter Pál apostolok templomában, Lvivben.

Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters
Fotó: Serhii Nuzhnenko / Reuters

Gyertya egy óvóhelyen Irpinyben 2022. március 12-én.

A cikk először élesített változatába hiba csúszott, benne maradt egy belülre szánt mondat, ezt azonnal javítottuk, amint észleltük. Elnézést kérünk a hibáért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink