Nemrég elakadt az Antal Lórántot is érintő mykonosi kiruccanás kivizsgálása, de most a képviselők elé kerül az ügy

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Úgy tűnik, mégsem sikerült végleg félretenni a mykonosi luxusrepülés ügyét a román parlamentben: a képviselőház vezetése hétfőn jóváhagyta, hogy a parlament teljes ülése elé kerüljön a PNL és az USR javaslata egy külön vizsgálóbizottság létrehozásáról, amely a politikusok, bírák és üzletemberek magánrepülős utazásainak körülményeit tárná fel, írja a News.ro. A két párt már szeptemberben megpróbálta elindítani a vizsgálatot, de akkor a képviselőház vezetésében elakadt a kezdeményezés. A mostani döntés még nem jelenti azt, hogy a vizsgálóbizottság létrejön, de elhárult az akadálya annak, hogy a képviselők szavazzanak a felállításáról.

Szeptember elején került nyilvánosságra a sztori, miszerint július 8-án egy tizenhárom fős társaság utazott magánrepülővel Bukarestből a görögországi Mykonos szigetére. A fedélzeten többek között Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, Victor Ponta volt miniszterelnök, Cristian Deliorga alkotmánybíró, valamint Gruia Stoica, egy korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélt üzletember is helyet kapott. Az utazást a Romániai Kereskedelmi és Iparkamara fizette, a résztvevők pedig üzleti tárgyalásokkal magyarázták a görögországi kiruccanást, de arra már nehezebben érkeztek válaszok, hogy pontosan kikkel találkoztak, és milyen beruházásokról egyeztettek.

Antal Lóránt a Transtelexnek azt mondta, hogy a szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként vett részt az úton, ahol a romániai energetikai szabályozásról és az ágazat kilátásairól beszélt. A részletekért az iparkamarához irányított minket, de a szervezet kezdetben még azt is tagadta, hogy megszervezte volna a programot. Az ügyből hamar politikai botrány lett: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilvánosan elhatárolódott Antal részvételétől, a szenátor később bocsánatot kért, az utazás körülményei miatt pedig több hatósághoz is feljelentés érkezett.

A PNL és az USR ezek után állt elő azzal, hogy parlamenti vizsgálóbizottsággal tisztáznák a luxusrepülések hátterét. A két párt a vizsgálatot a mykonosi úton túl a nizzai repülésekre és a korábbi Nordis-botrányra is kiterjesztené. Utóbbi egy ingatlanfejlesztő vállalat körül kirobbant, több mint ezer károsultat érintő ügy, amelyben Marcel Ciolacu volt miniszterelnökről és más PSD-s politikusokról is kiderült, hogy a Nordis által bérelt magángépeken utaztak. A tervezett bizottság ezért azt próbálná tisztázni, kik szervezték ezeket az utakat, milyen kapcsolatban álltak egymással a résztvevők, és ki fizette a repülést, a szállást, valamint az egyéb költségeket.

A kezdeményezés szeptember 16-án került először a képviselőház vezető testülete elé, ahol négyen támogatták és négyen ellenezték a javaslatot, egy képviselő pedig tartózkodott. A négy nem a PSD politikusaitól érkezett, akik azzal érveltek, hogy a szenátusban már foglalkoznak az üggyel, és büntetőeljárás is folyamatban van. A kezdeményezés így nem kapta meg a szükséges többséget, ezért a képviselőház teljes ülése elé sem kerülhetett.

A szeptemberi szavazásról hiányzott Magyar Lóránd, az RMDSZ háznagya, akinek van szavazati joga a testületben, ahogy az USR egyik szavazásra jogosult képviselője sem vett részt az ülésen. A két hiányzás a szoros eredmény miatt számított: ha mindketten jelen vannak és támogatják a kezdeményezést, már akkor meglett volna a szükséges többség. Magyar a Transtelexnek azt mondta, hogy előre nem látható ok miatt maradt távol, és hangsúlyozta, hogy az RMDSZ támogatja a vizsgálatot. Azt is hozzátette, hogy mivel Antal Lóránt szenátor, indokoltabbnak tartották, hogy az ügyet a felsőházban vizsgálják.

Csakhogy a két parlamenti kezdeményezés között lényeges különbség van: a szenátusban valóban elindult egy Mykonost is érintő vizsgálat, de az elsősorban Cristian Deliorga alkotmánybíró utazására összpontosít, és egy már meglévő eljáráshoz kapcsolódik. A képviselőházban javasolt bizottság ennél szélesebb körben foglalkozna a magánrepülős utakkal, így Antal Lóránt részvételével és a Nordis-ügyben felmerült utazásokkal is.

Miután az első próbálkozás elakadt, a PNL és az USR október 26-án újra benyújtotta a javaslatot. Diana Stoica, az USR képviselőházi frakcióvezetője azzal vádolta a PSD-t, hogy szabálytalanul akadályozta meg az előző kezdeményezés továbbjutását. Szerinte a képviselőház vezetésének nincs joga végleg megakasztani egy ilyen javaslatot, mert a vizsgálóbizottság felállításáról a parlament teljes ülésének kell döntenie. A hétfői döntéssel most éppen ez vált lehetővé.

Ha a képviselők megszavazzák a javaslatot, egy 25 tagú vizsgálóbizottság alakulhat, amelynek ülései nyilvánosak lennének, és a következtetéseit is közzétennék. Azt egyelőre nem közölték, mikor szavazhatnak a testület létrehozásáról.

A képviselőház vezetése hétfőn egy másik vizsgálóbizottság létrehozására vonatkozó kezdeményezést is a parlament elé engedett. Az AUR és az SOS Románia azt szeretné elérni, hogy külön testület vizsgálja meg a migráció közrendre és nemzetbiztonságra gyakorolt hatásait, valamint az illegális bevándorlás elleni fellépést.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!