Kritizálja az RMDSZ-t a MIÉRT alelnöke: Templomfotózás helyett valódi ifjúságpolitikát kell csinálni

A kelet-közép-európai politikai térképet az elmúlt időszakban éppen az a generáció rajzolta újra, amelyikről a hagyományos hatalmi elit rendre megfeledkezett. Szerbiában az egyetemisták és fiatalok két éve tartó tüntetéshullámából kinövő mozgalom történelmi vereséget mért a tizenkét éve regnáló Aleksandar Vučićra. A diáklázadás magával rántotta a Vučić zsebpártjaként működő, a rezsimhez feltétel nélkül lojális Vajdasági Magyar Szövetséget is: a VMSZ mandátumainak kétharmadát elveszítette a belgrádi parlamentben, miközben a magyar többségű vajdasági településeken a szavazók több mint negyven százaléka a hagyományos kisebbségi párt helyett a lázadó diákok listájára voksolt. Ugyanez a generációs szakadék hasította ketté a társadalmat néhány hónappal korábban Magyarországon is, ahol a Fideszre szavazó idősebb rétegekkel szemben a fiatalok tömegei sodorták el az Orbán-kormányt a Tisza Párt hátán.

Mindezek után az ember azt gondolná, az erdélyi magyar politikai gépezetben is megszólalnak a vészcsengők. De ismét tévedtünk, Kelemen Hunor mindössze annyival nyugtázta a vajdasági magyar érdekképviselet összeomlását, hogy közösségi oldalán bejelentette: a szövetség változatlanul, sziklaszilárdan együttműködik a megbukott VMSZ-szel.

Erre érkezett mintegy válaszként Székely Balázs Facebook-bejegyzése, amelyben egyrészt számonkérte az RMDSZ-nek a hiányzó ifjúsági politikáját a szerbiai példát lengetve be, és a vezetőség fejére olvasta az utóbbi időszak látszattevékenységét, kommunikációs lufijait, illetve a Tisza-kormánnyal való együttműködés hiányát, a nem létező ifjúságpolitikát stb. A poszt körbejárta a nyilvánosságot, egymásnak küldözgették ismerősök, mert a szerző nem csupán a MIÉRT alelnöke, hanem Székely Istvánnak, az RMDSZ évtizedes főideológusának és ügyvezető alelnökének a fia.

A poszt, ami felkavarta az állóvizet

„Úttalan utakon az RMDSZ” – ezzel a felütéssel indította közösségi oldalára posztolt eszmefuttatását Székely Balázs. Párhuzamba állította a szerbiai és szlovákiai magyar kudarcokat az erdélyi állapotokkal: rámutatott, hogy Szerbiában egyes magyar többségű településeken a szavazók több mint negyven százaléka az egyetemista mozgalmat támogatta a hagyományos kisebbségi párt helyett, Budapesten az új kormánnyal még mindig alig van épkézláb kapcsolata az RMDSZ-nek, és sokan úgy tesznek a szövetségben, mintha a kormányváltás csupán egy rossz álom volna.

A poszt legélesebb pontjai a párt prioritásait vették célba: „Mindezek közben az RMDSZ pedig elindítja az Erdély Hazavár programot, amely két hét alatt visszakerült a fiókba, felújított templomokról posztol és új kommunikációs kampányt hirdet az internetes csalók megfékezése ellen. Most komolyan? Mit mondjunk egy korombeli fiatalnak, miért vegye ki a részét a Szövetség munkájából? Hogy odafűtsön a pakisztáni internetes csalóknak?”

A poszt végkicsengése világos figyelmeztetés: ha a szövetség nem nyit az Európai Unióban szocializálódott új generáció felé, és nem vonja be a kiszorult civil szervezeteket, a fiatalok nélküle nőnek fel, és másutt keresik majd gondolataik kibontakozását.

A status quót megkérdőjelező sorok után kerestem meg Székely Balázst, hogy kiderítsem, van-e a poszt mögött tényleges cselekvési terv, vagy csupán egy bejegyzésnyi kritikára futotta. Az interjú célja az volt, hogy részletesebben körbejárjuk, mit gondol konkrétan azokról a problémákról, amelyeket a posztja szerint az RMDSZ nem kezel megfelelően. Mit kellene kezdenie a szövetségnek a budapesti hatalomváltással, miért nincs fiatalokat megszólító programja, mik azok a témák, amik egyáltalán el sem érték az RMDSZ ingerküszöbét, egyáltalán, milyen kellene legyen a jövő Székely Balázs szerint, azon túl, hogy továbbra is tulipános.

Egy kényelmes lázadás anatómiája

Amikor leültünk beszélgetni, a radikális reformer helyett már egy óvatosabb, párthű fiatalember ült velem szemben, aki igyekezett tompítani a bejegyzése élét. Leszögezte, hogy nem MIÉRT hivatalos álláspontját mondja, csupán a saját benyomásait összegzi, és dehogyis rúgta ő rá az ajtót az RMDSZ-re.

Kezdetben arról kérdeztem, hogy pontosan mit is követel a generációjának, és kiderült, egyáltalán nem kérne sokat. Megelégedne akár egyetlenegy árva parlamenti hellyel is, amit a pártvezetés kegyesen átengedne a fiataloknak. Mert ma még az sincs. Erdélyben a fiatalok az etnikai párt számára láthatatlanok: a törvényhozásban egyetlen képviselőjük sincs, a legutóbbi választások legfiatalabb befutója is a harmincas évei közepén túl volt már, amikor megválasztották, a valódi ifjúsági jelöltek pedig legfeljebb a biztos bukást garantáló, esélytelen helyeken próbálhatják ki, hogy milyen egy kampány.

Az RMDSZ rövid pórázon tartja az ifjúsági szervezeteket, vezetőiket pedig belső lojalitási versenyben futtatják. Ahhoz, hogy valaki a harmincas évei végére egyáltalán szóba jöhessen, éveken át fegyelmezetten kell hajbókolnia és párthűségét bizonyítania. Ez történik a MIÉRT-tel is, és ennek ellenére sem sikerült átnyomnia egy, a fiatalok számára is kedvező döntést a képviseleti ügyben? – kérdeztem. Megalázónak tartja, hogy bármit is át kellene nyomni az RMDSZ-vezetésen, válaszolta Székely Balázs, aki szerint az országos vezetésnek kellene „felajánlania” egy befutó helyet – pontosan úgy, ahogyan a kontrolláltan működő ellenzéki kispártok is kaptak egy-egy helyet, mondta.

Közbevetettem, hogy miért ebből a paternalista logikából indul ki? Miért egy felülről jövő felajánlásra vár, ahelyett, hogy nyílt, alulról építkező belső előválasztásokkal kényszerítenék ki a generációváltást?

Elméletben üdvözlendőnek tartaná az előválasztásokat, válaszolta Székely Balázs, de hátulütői is volnának ennek: „Azt is kell látni, hogy ha elindul egy ötvenéves főorvos vagy egy huszonnyolc éves fiatal, akinek huszonnyolc évnyi élettapasztalata van, nem biztos, hogy ugyanolyan eséllyel állnak a rajthoz”. Felvetettem, hogy egy fiatal éppen azt a választói réteget tudná mozgósítani, akit az apparátus képtelen elérni. Ő azonban kitartott a szabályzati védelem mellett: elmondta, hogy a MIÉRT és az RMDSZ közötti Szovátai Egyezmény a helyhatósági választásokon ugyan garantál 15 százalékos ifjúsági kvótát, de a parlamentire ez nem vonatkozik. Így végül visszatért az alapköveteléséhez: a kongresszuson be kellene venni az alapszabályzatba, hogy legalább egy befutó hely járjon az ifjúságnak. Amikor felvetettem, hogy a lakosságarányos képviselet ennél sokkal többet követelne a harminc-harmincöt év alattiaknak, elhárította a kérdést azzal, hogy a metodológiába kár lenne belemenni, egyelőre egyetlen helyük sincs a fiataloknak, jó lenne legalább eggyel kezdeni.

S hogy állunk a Tiszával való kapcsolattal?

Székely egyik legélesebb kritikája a Tisza–RMDSZ kapcsolatra vonatkozott, de amikor arra kértem, hogy fejtse ki, milyennek látja ezt a viszonyt, már korántsem mert olyan keményen fogalmazni, mint a posztban. A bejegyzésben még odavágta, hogy a Tisza elsöpörte az Orbán-kormányt, miközben az RMDSZ-ben sokan még mindig úgy tesznek, mintha a kormányváltás csupán egy múló, rossz álom lenne, és alig van épkézláb kapcsolat az új kabinettel.

Szemtől szemben ülve azonban mintha elfogyott volna a virtuális bátorság, és tompítani kezdte a bírálatát. Mentegetni kezdte a helyzetet, hogy szerinte nem arról van szó, hogy a szövetség ne tért volna magához, csak éppen „egy kicsit le vannak lassulva a dolgok” – méghozzá mindkét oldalon, tette hozzá. Tarr Zoltán miniszter kolozsvári látogatását említette, és azt, hogy de jó, hogy Csoma Botondnak sikerült őt meghallgatni a Planetáriumban, tehát szépen lassan azért beindulnak a folyamatok, nyugtázta. Amikor viszont feltettem ismét a kérdést, hogy akkor mégis mit ró fel az RMDSZ-nek, akkor már azt mondta, szerinte itt még nem sikerült megérteni, hogy most már egy új kormány van Budapesten, és a kolozsvári vezetés határozottabban is nyithatna feléjük.

Munkaerőpiac, bentlakáshiány és az elszálló albérletárak

A tiszás kanyar után visszatértünk az erdélyi magyar fiatalok mindennapjaira, mert a Facebook-bejegyzés egyik legerősebb mondata szerint a templomfelújítási posztok és az internetes csalók elleni hadjárattal nem lehet megszólítani a fiatalokat. Székely Balázs jelezte, hogy továbbra is így gondolja ezt. „Elmegyek a Planetáriumba egyet sörözni. És jön egy fiatal, mit mondjak neki, miért RMDSZ-ezzen? Mert az RMDSZ most kergeti az online csalókat? Oké, megszólítja ezzel az időseket... De még mindig nem láttam olyan programokat, amivel a fiatalokat szólítaná meg”.

Az Erdély Hazavár programot is megemlítettem, mint egy másik kommunikációs lufiját az RMDSZ-nek, ami szépen szólt, csak épp tartalmat nem találtunk mögötte. „Ez egy vagány projekt lenne szerintem, csak tovább kellett volna építeni, tovább kellett volna foglalkozni vele” – válaszolta a MIÉRT alelnöke.

Innen a gazdasági realitásokra tért rá, elmondta, hogy a nehéz romániai gazdasági körülmények, a költségvetési hiány és az infláció miatt a fiatalok ma egyre nehezebben találnak munkát. Külön kiemelte a kolozsvári lakhatás kérdését: rámutatott, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetemnek és a Műszaki Egyetemnek jóval kevesebb bentlakási férőhelye van, mint ahány diák tanul a városban, így a magánpiacra szoruló hallgatóknak a bérleti díj havi szinten legalább hétszáz lejes plusz terhet jelent. Felrótta, hogy bár korábban Cseke Attila minisztersége alatt indult egy ifjúsági bérlakásprogram, az RMDSZ önkormányzati szinten nem keresi a nagyvárosi megoldásokat – nem vizsgálja a berlini bérletiár-befagyasztás, a bécsi önkormányzati bérlakás vásárlás vagy más nagyvárosok modelljét, és kommunikációjában sem jelzi igazán, hogy értené ezeket az akut megélhetési gondokat.

Nem a bútorokat kell kidobni, hanem a szobát átrendezni

A beszélgetés végén fölvetettem, hogy a kritika mögött óhatatlanul fölsejlik a családi háttér is, hiszen politikailag egyáltalán nem mindegy, hogy egy teljesen civil fiatal bírálja az RMDSZ-t, vagy a szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökének a fia, aki MIÉRT alelnök is.

Székely István, akit az RMDSZ teoretikusaként tartanak számon, éppen az áprilisi magyarországi választási fordulat után nyilatkozott a Transtelexnek. Amikor a lap azzal szembesítette, hogy az erdélyi párt Fidesz melletti egyoldalú elköteleződése hitelességi válságba sodorta a szervezetet, az alelnök azzal hárította el a felelősséget, hogy a szövetség pusztán a választók többségi akaratát követte. Ebből kiindulva Székely István úgy vélte, nincs szükség mélyreható, gyökeres változtatásokra az RMDSZ-en belül, elegendő mindössze az apró, folyamatos korrekció.

Ezt a politikai hátteret felidézve kérdeztem meg Székely Balázst: nem tart-e attól, hogy a kritikáját az RMDSZ vezetése egyfajta biztonsági szelepként használja, amivel kifelé demonstrálhatják, hogy lám, még ilyen belső bírálat is elfér a falakon belül, ennyire nyitott az RMDSz, miközben a döntési struktúrák érintetlenek maradnak?

„Én nagyon szeretném leválasztani azt, hogy akkor édesapám mivel foglalkozik, és én mivel foglalkozok” – mondta, hangsúlyozva, hogy zavarja, hogy a nyilvánosság a mondanivaló helyett a származását figyeli. Leszögezte: nem érzi magát védettnek, és nem hiszi, hogy a párt biztonsági szelepként használná fel a fellépését.

Arra a kérdésre, hogy családja hogyan reagált a nyilvános posztra, elmondta: Székely István több dologban igazat adott a fiának, de úgy gondolta, helyenként fogalmazhatott volna árnyaltabban. Székely Balázs szerint a változtatás alapvető igényében egyetértenek.

Amikor cselekvési tervről kérdeztem, elismerte, hogy a MIÉRT-nek ki kell lépnie a belső belterjességből, és országszerte meg kell szólítania a pártpolitikától távol maradó civil, egyetemi és szakmunkás fiatalokat, hogy 2028-ra egy számonkérhető ifjúsági program álljon össze. A generációváltás mechanizmusát egy hasonlattal zárta le: minden generáció lebont valamit a szülei által emelt falakból, és felépíti a saját tereit. Nem kívülállóként akarja kritizálni az RMDSZ-t, mert a szövetségre mint kisebbségi eszközre szükség van, és a fiataloknak be kell lépniük az ajtón:

„Ha nem tetszik, hogy hogyan van berendezve a szoba, akkor menjünk be és rendezzük át. (...) Nem mondtam, hogy az ott lakókat ki kell dobni, csak be kell rendezni úgy, hogy mások is jól érezzék magukat benne.”

Hogy az RMDSZ valóban megengedi-e annak a bizonyos szobának az átrendezését, vagy ennek illúzióját gyorsan felülírja a pártpolitikai valóság, azon is múlik, hogy mi lesz egy ilyen kritikát követő lépés az ifjúsági szervezetek részéről. Egy dolog viszont már most világos: az erdélyi fiatalok megélhetési és lakhatási válsága vagy munkavállalási gondjai nem fognak megoldódni egyetlen, alapszabályzatba befércelt parlamenti helytől, ahogyan az idősekkel való érdemi törődést sem lehet letudni egy online csalók elleni felvilágosító kampánnyal.