Nicușor Dan: Megállapodtak a pártok, kedden véget érhet a romániai kormányválság
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdai döntése után Nicușor Dan államfő már nagy esélyt lát arra, hogy kedden megszavazza a parlament Luca Niculescu kormányát. Az elnök csütörtökön, az Európai Tanács brüsszeli ülése előtt beszélt erről és közölte, hogy a kijelölt miniszterelnök már aláírta a politikai megállapodásokat a kabinetet támogató pártokkal. Dan először nyilatkozott a kormányalakításról azóta, hogy a PSD bejelentette, részt vesz az új kabinetben.
Az államfőt arról is kérdezték, mit üzen azoknak a nemzetközi befektetőknek, akik a hónapok óta húzódó romániai politikai válság miatt aggódnak és attól tartanak, hogy előrehozott választásokra kerülhet sor. Dan szerint a keddi kormánybeiktatásra „nagyon nagy esély” van, mivel a parlamenti támogatáshoz szükséges megállapodásokat már aláírták. Hozzátette, hogy az elmúlt öt hónap politikai bizonytalansága ellenére a legfontosabb országos célkitűzésekben megmaradt az egyetértés a nagyobb parlamenti pártok között, írja a HotNews az elnök nyilatkozata alapján.
Példaként az országos helyreállítási tervet (PNRR) említette, amelynek végrehajtását állítása szerint sikerült lezárni, és a rendelkezésre álló uniós források több mint 90 százalékát lehívták. A beruházásokért és európai projektekért felelős minisztérium szeptemberben még előzetes becslésként közölte, hogy a vissza nem térítendő támogatások lehívási aránya meghaladhatja a 90, a hiteleké pedig a 95 százalékot. Dan az európai védelmi beruházásokat finanszírozó SAFE-programban elért előrelépéseket is kiemelte, majd hangsúlyozta, hogy
Románia megőrzi nyugati orientációját, politikai stabilitását és teljesíti a vállalt pénzügyi kötelezettségeit.
A szociáldemokraták országos politikai tanácsa szerdán megszavazta a kormányzati szerepvállalást, és elfogadta a párt miniszterjelöltjeinek listáját is. A Niculescu-kabinet 17 minisztériumából 11-et a szociáldemokraták irányítanának, a fennmaradó hat tárcát pedig szakértőkre bíznák. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakciói szintén a kormány beiktatásának támogatása mellett döntöttek, bár a párt ellenzékbe vonulna. Az RMDSZ már korábban jelezte, hogy kész megszavazni a Niculescu-kabinetet és annak kormányprogramját.
A kijelölt miniszterelnök a tervek szerint csütörtökön nyújtja be a parlamentnek a miniszterjelöltek névsorát és a kormányprogramot. A HotNews értesülései szerint hétfőn hallgathatják meg a jelölteket a szakbizottságokban, a parlament két házának együttes ülésén pedig kedden tarthatják meg a bizalmi szavazást. A beiktatáshoz legalább 233 támogató szavazatra van szükség. A román portál szerint a kabinetet támogató pártok és parlamenti csoportok eddigi nyilatkozatai alapján összesen 279 szavazatra számíthat Niculescu, ha minden érintett törvényhozó a vállaltak szerint voksol.
A brüsszeli sajtótájékoztatón a fekete-tengeri támadásokról is kérdezték az államfőt.
Nicușor Dan közölte, hogy a román állam reagálni fog a Sulina közelében történt legutóbbi incidensekre, de a hatóságok előbb szeretnék tisztázni a történtek körülményeit. Azt is közölte, hogy hamarosan végleges információkkal állhatnak elő, de addig nem szeretne találgatásokba bocsátkozni arról, hogy Oroszország állhat-e a támadások mögött.
A nyilatkozat néhány órával azután hangzott el, hogy csütörtök reggel kigyulladt a Wine Trader nevű tartályhajó Sulina közelében. A hajó legénységének nyolc tagját eltűntként tartják nyilván. Szerda este a román felségvizeken horgonyzó Yara J kereskedelmi hajón is tűz ütött ki, de annak legénysége megfékezte a lángokat. A hatóságok mindkét eset körülményeit vizsgálják, de Nicușor Dan azt már megerősítette a brüsszeli sajtótájékoztatón, hogy légi drónok támadták meg a Sulina közelében kigyulladt két kereskedelmi hajót.
Dan arról is beszámolt, hogy csütörtök reggel röviden egyeztetett Rumen Radev bolgár miniszterelnökkel, akivel délután közösen tárgyalnak Mark Rutte NATO-főtitkárral. A megbeszélésen a fekete-tengeri biztonság megerősítése és a térség védelméhez szükséges eszközök biztosítása is napirendre kerül. Az elnök emlékeztetett arra, hogy Románia korábban már a Duna menti védelem megerősítéséhez is kérte a NATO segítségét, most pedig a Fekete-tenger térségében szeretne hasonló támogatást elérni.
Az államfő az Európai Tanács ülésének napirendjéről is beszélt: Románia Olaszországgal közösen szorgalmazza, hogy az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti költségvetésében ne csökkentsék a mezőgazdasági és kohéziós támogatásokat. Dan szerint a csütörtöki tárgyalásokon Moldova és Ukrajna uniós csatlakozási kilátásai is napirendre kerülnek, pénteken pedig az európai biztonsági helyzetről és az ukrajnai háborúról egyeztetnek az uniós vezetők.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom