Az RMDSZ megszavazza a Niculescu-kormányt függetlenül attól, hogy szakértői vagy PSD-s lesz
Az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány – jelentette be Kelemen Hunor.
A keddi esti Facebook bejegyzésében az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, arra is készen állnak, hogy támogatási megállapodást kössenek Luca Niculescuval a legfontosabb kormányzati döntések és törvények elfogadásáról: a költségvetés kiigazításáról, a bérezési törvényről, a jövő évi költségvetésről, valamint minden olyan intézkedésről, amely a gazdaság újraindítását, a pénzügyi stabilitást és a rászorulók támogatását szolgálja.
„Ha a miniszterelnök igényt tart a támogatásunkra, és kész ezekről a kérdésekről érdemben egyeztetni velünk, számíthat ránk” – írta.
Kelemen szerint az RMDSZ számára az a legfontosabb, véget vessenek az országot bénító politikai patthelyzetnek, és Romániának lehetőleg már pénteken, de legkésőbb hétfőn teljes jogkörű kormánya legyen. Kelemen cáfolta azokat az elemzői véleményeket, miszerint az RMDSZ birtokolja a politikai patthelyzet feloldásának „kulcsát”. Hangsúlyozta, hogy a szövetség az elmúlt 36 évben mindig a megoldás része volt, ugyanakkor soha nem volt olyan helyzet, hogy egy politikai válság feloldása kizárólag rajta múlt volna, és ő akadályozta volna a parlamenti többség létrejöttét.
Korábban Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is bejelentette, hogy a pártja megfontolja egy hat hónapra szóló politikai megállapodást megkötését Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel. Bolojan szerint ez nem koalíciós megállapodás lenne, hanem a kormány külső támogatásának feltételeit rögzítené. A PNL ellenzékben maradna, de támogatná a Niculescu-kormány intézkedéseit, ha azok Románia érdekeit szolgálják és megfelelnek bizonyos alapelveknek. Ezek között említette Bolojan a költségvetési hiánycél teljesítését és a pénzügyi fegyelem fenntartását, a gazdaság stabil alapokra helyezését, a beruházások védelmét, a közpénzek felelős felhasználását és az európai kötelezettségek betartását.
Elmondta, a PNL kész megszavazni a 2027-es állami költségvetést is, ha az reális bevételi előrejelzésekre épül, folytatja az államháztartás rendbetételét, védi a beruházásokat, és nem növeli fedezet nélkül a kiadásokat. A megállapodásnak része, hogy a beiktatása utáni első hat hónapban a PNL nem kezdeményez és nem támogat bizalmatlansági indítványt a Niculescu-kormány ellen, ha a miniszterelnök betartja a vállalt elveket és célokat.
Luca Niculescu a negyedik kijelölt miniszterelnök, akit a kormány májusi megbuktatása óta Nicușor Dan megnevezett Eugen Tomac, Adrian Veștea és Siegfried Mureșan után. Niculescu eddig a pártok és a parlamenti frakciók vezetőivel tárgyalt a kormány megalakításához szükséges többség megszerzéséről, az AUR és az SOS kivételével.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, Sorin Grindeanu az alakulat vezetősége a hétfő délelőtti ülésén, hogy folytassa az egyeztetéseket Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel. A szociáldemokraták akár miniszteri tisztségekről is hajlandók tárgyalni, de a leendő kormány támogatását két feltételhez kötik: változtatni kell az eddigi gazdaságpolitikán, és a kabinet mögött olyan parlamenti többségnek kell állnia, amely nyíltan vállalja a kormányzás felelősségét.
A PSD határozott döntése nélkül jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges többség. A Niculescu-kormány támogatását ígérő PNL-nek és az RMDSZ-nek összesen 111 parlamenti képviselője van, az USR-vel együtt pedig – amely a PSD részvételéhez köti a támogatását – 170. A PSD-nek 127 parlamenti képviselője van. A kormány beiktatásához pedig 233 szavazatra van szükség.
Az államfő eddig határozottan elutasította egy előrehozott választás lehetőségét, de kedden a Hotnews az elnöki hivatalból származó forrásai már azt mondták, Nicușor Dan nem fog habozni feloszlatni a parlamentet, ha a korábbi koalíció pártjai nem jutnak megállapodásra a Luca Niculescu vezette kormány beiktatásáról.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom