Ellenszavazat nélkül fogadták el, az államfő mégis visszaküldte a kényszerházasságokat büntető törvényt
Visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra Nicușor Dan azt a törvényt, amely önálló bűncselekményként büntetné a kényszerházasságot és a kikényszerített élettársi együttélést. Az államfő indokoltnak tartja az áldozatok védelmét szolgáló szabályozást, de több ellentmondást is talált az elfogadott szövegben, amelyek szerinte megnehezítenék a törvény alkalmazását, számolt be az Agerpres.
A képviselőház szeptemberben 254 támogató szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el a módosítást. A szabályozás kiterjedne azokra az esetekre is, amikor valaki az áldozat kiszolgáltatottságát kihasználva vagy a felette hatalmat gyakorló személy lefizetésével kényszerít ki házasságot, illetve együttélést. Külön rendelkezések védenék a 16 év alatti gyerekeket.
Az elnöki indoklás szerint nem lenne világos, milyen büntetés járna annak, aki azért visz külföldre egy felnőttet, hogy ott kényszerítsék házasságra. Az új törvény alapján egytől öt évig terjedő börtönt kaphatna az elkövető, ugyanez a tett emberkereskedelemnek is számíthatna, amiért öt–tizenkét év börtönt szabhatna ki a bíróság. Dan ezért azt kéri a parlamenttől, hogy tisztázza, melyik szabályt kell alkalmazni ezekben az esetekben.
A büntetés felfüggesztésénél is talált ellentmondást az államfő: az új szöveg bizonyos feltételekkel lehetővé tenné a felfüggesztett börtönbüntetést a hatóságokkal együttműködő elkövetők számára. A büntető törvénykönyv másik rendelkezése viszont kizárja ezt a lehetőséget az érintett bűncselekményeknél.
Az elnök szerint túl korán indulna a kötelező tájékoztató kampány: a rádióknak és televízióknak már a törvény hivatalos közzététele után három nappal azt kellene hirdetniük, hogy börtön jár a kényszerházasságért. Ezzel azt a benyomást keltenék, hogy már érvényesek az új szabályok, pedig csak három hónappal a közzététel után lépnének életbe ezek a rendelkezések.
A kezdeményezést kezdettől támogatta a roma nők jogaiért dolgozó E-Romnja szervezet. A korábbi cikkünkben megszólaló András Lóránd szociológus arra is felhívta a figyelmet, hogy önmagában egy új törvény kevés a probléma kezeléséhez. Szerinte az oktatási rendszer átalakítására és az intézményi hibák felszámolására is szükség lenne a kiszolgáltatottság csökkentéséhez.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége Romániában, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112-es segélyhívószámot. Amennyiben jogi segítséget szeretne kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége magyar nyelven, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom