„A kényszerházasság bizonyos roma közösségekben valóban jelen van, de nem tekinthető általános gyakorlatnak”

„A lányok és a nők szabadsága nem alku tárgya” – ezzel a mondattal indokolta Diana Buzoianu román parlamenti képviselő azt a törvénytervezetet, ami meghatározná, mi számít kényszerházasságnak, és büntetéssel illetné azokat, akik elkövetik vagy részt vesznek annak megszervezésében. A három kezdeményező, vagyis az USR-s Buzoianu mellett a szociáldemokrata Florin Manole és Corina Ene szerint a javaslat nem pusztán a gyerekek, hanem a felnőtt nők védelmében is született, és alapvetően kimondja: a házasság, akárcsak a szerelem, csak szabad akaratból létezhet.

A törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvet módosítaná, és bevezetné a kényszerházasság és kényszerű együttélés fogalmát. Eszerint bűncselekménynek minősül, ha valaki felnőttet vagy 16 évesnél idősebb kiskorút arra kényszerít, hogy házasságot kössön, vagy a házassághoz hasonló kapcsolatba lépjen, amennyiben ezt:

• kényszerítéssel, elrablással, megtévesztéssel vagy hatalommal való visszaéléssel éri el;
• a sértett nyilvánvalóan sebezhető helyzetét (életkor, betegség, testi vagy szellemi fogyatékosság, illetve függőség) használja ki;
• pénz vagy más előny felajánlásával, átadásával, elfogadásával a sértett felett hatalommal bíró személy beleegyezését szerzi meg;
• vagy a jogszabályban előírt engedélyeket, hozzájárulásokat csalárd módon szerzi meg.

Ugyanígy büntetendő, ha valakit külföldre csábítanak azzal a céllal, hogy ott kényszerítsék házasságra. Az ilyen tettekért háromtól hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, és súlyosbítja a helyzetet, ha a cselekmény fegyverrel, alkohol vagy kábítószer hatása alatt, esetleg családon belül történik.

A törvény újdonsága azonban nemcsak abban rejlik, hogy szigorúan bünteti a kényszerítőket, hanem abban is, hogy felelőssé teszi mindazokat, akik segítik vagy „ünneplik” ezeket a kapcsolatokat. Mivel a Polgári Törvénykönyv engedélyezi 16 éves kortól a házasodást – ha az megalapozott és van orvosi igazolás –, ezért a tervezet külön kitér arra is, ha valaki egy 16 év alatti kiskorúval úgy tesz, mintha házasság köttetne.

Ennek értelmében ha az érintett 16 év alatti, bűncselekménynek minősül minden olyan cselekmény, ami a kényszerházasság látszatát kelti: vallási szertartások, lakodalmak, ünnepségek, a menyasszonyi ruha biztosítása, sőt, a fotózás vagy videózás is, ha azzal az eseményt legitimálják. A közreműködők hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetésre vagy pénzbírságra számíthatnak.

A javaslat készítői szerint a cél elsősorban nem a büntetés, hanem a szemléletváltás kezdeményezése, hogy a társadalom többé ne tekintse magánügynek a gyerekek szabadságának elvételét. A törvény az audiovizuális szabályozást is módosítaná, vagyis a televíziók és rádiók 18 és 22 óra között kötelesek lennének figyelmeztető üzeneteket sugározni az új jogszabályról, amennyiben az hatályba lép. A tervezetet számos civil és aktivista szervezet támogatja, köztük például az E-Romnja vagy a Filia Központ.

Zsilvásárhelyen már tiltakoztak, Kolozs megyében is terveznek

A törvénytervezet bemutatása után gyorsan kiderült, hogy a kezdeményezés korántsem talált egyöntetű támogatásra: Zsilvásárhelyen néhány nappal később romák százai vonultak utcára, és azért tiltakoztak a javaslat ellen, mert szerintük a közösség hagyományait és identitását veszélyeztetik.

A tüntetők szerint az új törvény megszüntetné a több száz éves tradíciókat, és a kormány beavatkozna a közösség ügyeibe. Többen azt hangoztatták, hogy a tervezet kriminalizálná azokat a szokásokat, amelyekkel ők együtt nőttek fel, és amelyek szerintük nem mindig járnak kényszerrel.

„Mi is emberek vagyunk, van lelkünk, nem vagyunk barbárok, csak a saját hagyományaink szerint élünk” – mondta az egyik résztvevő. Mások elismerték, hogy előfordulnak túl korai házasságok, de hangsúlyozták, hogy nem 11–12 éves gyerekekről van szó, hanem fiatalokról, akik 16-17 évesen, beleegyezéssel lépnek kapcsolatba.

A vita azonban túlmutat a helyi hagyományok védelmén. A munkaügyi miniszter, Petre Florin Manole fájdalmasnak nevezte, hogy egyáltalán szükség van ilyen törvényre. „Tudom, milyen egy konzervatív közösségben felnőni, és épp ezért mondom: nem normális, nem egészséges, és nem méltó a gyerekeink jövőjéhez, ha a házasság kényszerből vagy megszokásból történik” – mondta. Szerinte, ha az oktatás és a párbeszéd nem elegendő, a törvénynek kell megálljt parancsolnia az erőszaknak és a gyermekek közötti házasságoknak.

Szakértők is megszólaltak az ügyben, hangsúlyozva, hogy a túl korai házasságok súlyos pszichológiai következményekkel járhatnak: mély sebeket ejt a fiatalokon a kényszerű elszakadás a családtól, az érzelmi éretlenség és a felelősség túl korai átvállalása is.

„Egy normális társadalom nem ülhet tétlenül. Konkrét beszélgetést kell folytatnia ezekkel az emberekkel, és tisztáznia kell a dolgokat. 2025-ben nem lehet tovább folytatni az ilyen módszereket és az ilyen, szinte középkori hagyományokat” – fogalmazott Adrian Marcu szociológus.

A tiltakozások azonban folytatódhatnak: a szervezők már bejelentették, hogy ha a törvénytervezetet nem vonják vissza, Bukarestben is utcára vonulnak. A kényszerházasságokat szankcionáló törvénytervezet ellen már a Kolozs megyei Pro Európa Roma Párt is tiltakozásra készül. A szervezet nyílt felhívásban kérte a megyei képviselőket és szenátorokat, hogy akadályozzák meg a jogszabály elfogadását.

A párt hangsúlyozta, hogy a hagyományos roma közösségekben nincsenek kényszerházasságok, csupán családok közötti megállapodások, amelyek nem járnak együttéléssel vagy a törvény megszegésével.

„Elítéljük ezt a törvényt, mert veszélyezteti a generációkon át örökített hagyományainkat, és stigmatizál egy egész kultúrát” – fogalmazott Dragoș Roșianu, a szervezet ifjúsági vezetője, aki hozzátette: ha a törvénytervezetet nem vonják vissza, békés tiltakozásokra készülnek, hogy megvédjék közösségük méltóságát és hagyományos értékeit.

„Miért csak felnőtt férfiak tüntetnek a kiskorú lányok eljegyzésének jogáért?”

A zsilvásárhelyi tiltakozások után Diana Buzoianu közösségi média oldalán reagált a felháborodásra, hangsúlyozva, hogy a kényszerházasságokat büntető törvénytervezet nem a kisebbségek ellen irányul, hanem több ezer lány és nő védelmét szolgálja. A politikus szerint a vita félrecsúszott: a javaslat nem a hagyományok eltörléséről, hanem az emberi méltóság és a gyermekkor védelméről szól.

Buzoianu a bejegyzéséhez egy fotót is csatolt a zsilvásárhelyi tüntetésről, amelyen kizárólag férfiak láthatók. Ezt így kommentálta: „Számoljuk meg együtt, hány nő van ezen a képen, akik tiltakoznak az ellen, hogy a 13–14–15 éves lányokat többé ne jegyeztethesse el a családjuk. Mit gondoltok, miért csak felnőtt férfiak tüntetnek a kiskorú lányok eljegyzésének jogáért?” – írta.

A kényszerházasság és a gyermekházasság kérdése nemcsak Romániában vált társadalmi viták középpontjává, hanem világszerte egyre nagyobb aggodalmat kelt. Sok országban a szegénység, az oktatás hiánya és a klímaváltozás hatásai miatt a lányok különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Pakisztán déli tartományaiban például egyre gyakoribbak az úgynevezett „túlélési házasságok”, amikor a családok – elveszítve otthonukat vagy megélhetésüket az áradások miatt – kénytelenek fiatal lányaikat férjhez adni pénzért vagy anyagi biztonságért cserébe.

Európában ugyanakkor a tendencia épp az ellenkező irányba mutat: az Európai Parlament már 2018-ban felszólította a tagállamokat, hogy egységesen tiltsák be a kiskorúak házasságát, és legyen 18 év a minimális házasságkötési korhatár. A brüsszeli ajánlás szerint minden uniós ország köteles jogszabályban rögzíteni a gyermekházasság, a korai házasság és a kényszerházasság tilalmát, valamint gondoskodni arról, hogy a harmadik világ országaiból érkező, kiskorúként házasodott személyek esetében is ugyanazok a védelmi elvek érvényesüljenek.

Statisztika a korai házasságról és élettársi kapcsolatról

A 2021-es népszámlálás adatai szerint Romániában 521 olyan lány élt élettársi kapcsolatban, aki 11 és 14 év közötti. Közülük 155-en városi, 366-an vidéki környezetből származtak. A legtöbb ilyen esetet Maros, Dolj és Călărași megyében regisztrálták. A 15–19 éves korosztályban a szám meghaladta a 18 500-at, de az az adat nem ismert, hogy közülük hányan voltak kiskorúak.

A népszámlálás egy másik megállapítása szerint közel tízezer 16 és 19 év közötti nő volt már házas. A Libertatea cikke alapján 2019 és 2020 között három északi megyében – Beszterce-Naszód, Suceava és Máramaros – volt a legtöbb, bíróság által jóváhagyott házassági kérelem 16 évnél idősebb kiskorúak esetében: előbbiben 55, Suceavában 53, Máramarosban pedig 50 ilyen esetet jegyeztek.

Egy törvény nem oldja meg a problémát, ha annak végrehajtása nem hatékony

A kényszerházasságokról szóló közbeszéd gyakran hajlamos leegyszerűsíteni a valóságot, pedig a háttér ennél jóval összetettebb. András Lóránd, a Hargita Megyei Tanács tagja szerint ez a jelenség sokkal inkább kulturális és társadalmi gyökerekre vezethető vissza, mintsem pusztán jogi kérdésre.

András Lóránd hangsúlyozta, bár a korai gyerekházasságok és kényszerházasságok témakörét ismeri, nem rendelkezik statisztikai adatokon vagy saját kutatáson alapuló szakmai véleménnyel, de a roma közösségekben végzett munkája során azt tapasztalta, hogy

a kényszerházasság bizonyos közösségekben valóban jelen van, de ez semmiképp nem tekinthető általános gyakorlatnak.

Vannak olyan csoportok, amelyek kulturális hagyományként tekintenek a korai házasságra, de ez nem jellemző minden roma közösségre. A székelyföldi roma közösségeket – ahogy több tanulmány és sajtóanyag is hangsúlyozta – sokszínűség jellemzi, és „semmiképp sem tekinthetők homogénnek”, különösen a korai házasságok kérdésében.

Szerinte a kényszerházasságok egy szűkebb, jól körülhatárolható társadalmi réteget érintenek, amelyet a többségi roma közösségek is kevésbé fogadnak el, vagy távolságot tartanak attól. Mint mondta, ezt a gyakorlatot a szóban forgó közösségek saját kulturális, társadalmi és gazdasági rendjük részének tekintik. „Úgy tekintenek erre, mint az identitásuk szerves része, valamint a gyerekeik biztonságos létének előfeltétele” – fogalmazott.

András Lóránd ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a jelenséget ne kizárólag a mai értékrend szerint ítéljük meg.

Felidézte, hogy néhány évtizeddel ezelőtt „nagyanyáink életében is 15-16 éves korban történő házasságkötés és gyerekvállalás majdhogynem természetesnek számított”. És ezzel nem azt szeretné üzenni a megyei tanácsos, hogy a korai házasság gyakorlatát kérdések nélkül el kell fogadni, hanem arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem árt ismerni ennek a történelmi és kulturális kereteit is.

„Azonban terepen azt véltem sok helyen felfedezni, hogy egyre több ifjú (többnyire lány) tudatosabban kezd viszonyulni a kérdéshez és egyre többen szeretnének például tovább tanulni és a házasságkötés korhatárát mind inkább kitolni. Ennek azonban sok akadálya van, amelyek nem csak az adott közösség kulturális gyakorlatában gyökereznek, hanem legtöbbször strukturális és társadalmi korlátok miatt nem tud megvalósulni, de ez már egy másik témakör, amiről szintén esett szó (bár nem elég...) az előző évek során” – magyarázta András Lóránd.

A tanácstag úgy véli, hogy a gyerekházasságok kérdése nem oldható meg pusztán tudatosítással vagy érzékenyítéssel. „Ehhez részben az érintett közösségek önmaguk világi trendekhez és társadalmi elvárásokhoz való igazodására, de legfőképpen a törvénykezés, az intézményrendszer és a jogrendszer hatékonyságának növelésére lenne szükség” – fogalmazott. Úgy látja, hogy a jelenlegi rendszer jogilag elutasítja a jelenséget, de a gyakorlatban figyelmen kívül hagyja azt. A gyakorlatban tehát a törvények léteznek, de az intézmények gyakran nem alkalmazzák azokat következetesen, ami szerinte jól példázza a rendszer működésképtelenségét.

Ezért úgy gondolja, hogy egy új törvény önmagában nem oldaná meg a problémát, ha annak végrehajtása továbbra sem lenne hatékony.

„A legtöbb esetben a »miként keressük a legoptimálisabb kibúvókat a kérdés alól« vagy »miképpen hárítsuk a felelősséget« gyakorlat működik” – fogalmazott. Hozzátette, hogy természetesen léteznek kivételek: vannak olyan intézmények és szakemberek, akik valóban keresik a megfelelő módszereket, és ezekben az esetekben egyértelműen hasznos lehet az ehhez hasonló törvényi háttér.

András Lóránd szerint a probléma gyökerének kezelése a strukturális erőszak csökkentésében, a rendszerhibák kiküszöbölésében és az oktatási rendszer átalakításában is rejlik. Úgy véli, az oktatási szegregáció felszámolása és a differenciált, szociális szemléletű oktatás nemcsak a gyerekek fejlődésére, hanem a teljes társadalmi berendezkedésre is pozitív hatással lenne. Hangsúlyozta, hogy sok pedagógus tenne lépéseket ezen a téren, de gyakran „nincs eszköze, ideje vagy energiája erre, mert a meglévő feladatait is alig bírja ellátni”.

Azt is hozzátette, nem hiszi, hogy kizárólag a jogrendszer és az oktatás reformja megszüntethetné a gyerekházasságok gyakorlatát. Sokkal inkább arról van szó – fogalmazott –, hogy ezek azok az elengedhetetlen területek, amelyek mellett számos más területen kellene lépéseket tenni. Úgy véli, finomhangolásra és átfogó társadalmi együttműködésre lenne szükség ahhoz, hogy az oktatási szegregáció, az egészségügyben tapasztalható strukturális erőszak és a gyerekházasságok terén valódi változás történjen.