Feketébe öltöznek a diákok, hogy így tiltakozzanak a kötelező iskolai egyenruha ellen
Arra buzdítja a diákokat az Országos Diáktanács (CNE), hogy hogy szeptember 28-án öltözzenek feketébe, és így tiltakozzanak az iskolai egyenruha kötelezővé tétele ellen – írja az Edupedu.
A iskolai egyenruha kötelezővé tételét előíró törvénytervezetet a szenátus már elfogadta, de döntő házként a képviselők fognak szavazni róla.
A CNE csütörtökön kiadott közleményében azt nehezményezte, hogy a diákokat egyáltalán nem vonták be az egyenruhával kapcsolatos egyeztetésekbe, noha már a törvénytervezet benyújtása után bejelentették, hogy ellenzik annak bevezetését.
„Úgy tűnik, a döntéshozók számára a diákok hangja kevésbé számít, mint az, ahogy kinéznek”
– idézi a portál a diáktanács közleményét.
Az Országos Diáktanács ugyanakkor arra kéri a képviselőház tagjait, hogy döntő házként utasítsák el az iskolai egyenruha bevezetéséről szóló javaslatot.
„Egy olyan oktatási rendszerben, amelyben az oktatáshoz való hozzáférés még mindig a családok anyagi lehetőségeitől és a diák születési településétől függ, a kötelező egyenruha nem helyettesítheti azokat az intézkedéseket, amelyek csökkentenék ezeket a különbségeket” – írták. Úgy érvelnek, hogy az iskolai bullying (zaklatás) nem fog azzal eltűnni attól, hogy egyenruhába öltöztetik a diákokat. A társadalmi különbségek sem tűnnek el attól, hogy a diákok ugyanazt az inget viselik. Szerintük nehéz diákközpontú oktatásról beszélni mindaddig, amíg a diákok véleményét éppen akkor hagyják figyelmen kívül, amikor egy új kötelezettségeket határoznak meg számukra.
A közleményben minden diákot arra buzdítanak, hogy hétfőn, szeptember 28-án mindenki menjen feketében iskolába, hogy ezzel „megvédjék a jövőben választási jogát”.
„A fekete szín önként vállalt szolidaritásunk jele lesz”
– írták, hozzátéve, hogy minden diák a saját stílusában öltözhet, a már meglévő ruháit viselve, és akár úgy is, hogy mindössze egyetlen fekete ruhadarabot vesz fel. Ezzel szeretnék megmutatni, nem fogadják el azt, hogy kihagyják őket a vitából. „Bármennyire is próbálnak egyesek meggyőzni bennünket, de az oktatást nem a varrodákban javítják meg” – zárják a közleményt.
A szenátus első házként szavazta meg hétfőn az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet. A javaslatot 84-en támogatták, köztük az RMDSZ szenátorai is, 18-an ellenezték – az USR szenátorai és három PNL-s, illetve egy független szenátor, három PNL-s és egy független szenátor pedig tartózkodott.
A 2023/198-as oktatási törvényt kiegészítő és módosító tervezet szerint a diákoknak egyenruhában kellene megjelenniük az órákon. Az iskolai egyenruha kinézetéről és egyes elemeiről az iskola igazgatótanácsa döntene, a szülői képviselet beleegyezésével. A tanintézet az elfogadott viseleten és az iskola nevét feltüntető jelvényen kívül nem írhatna elő más ruhadarabot vagy kiegészítőt, írta az Agerpres.
A tervezet értelmében az egyenruhák megvásárlásához jövedelemtől és családi helyzettől függően esetenként támogatást biztosítanának, amely akár a teljes költséget is fedezhetné. A kiadásokat helyi és megyei önkormányzati, illetve vissza nem térítendő külső forrásokból finanszíroznák.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Zamfir azzal érvelt a kezdeményezés mellett, hogy az iskolai öltözéknek nem a legújabb divatról vagy a szülők anyagi helyzetének fitogtatásáról kell szólnia. „Az egyenruha az egyenlőséget, a tiszteletet és a biztonságot szolgálja. Az iskolának olyan helynek kell lennie, ahol a társadalmi különbségek a lehető legkevésbé számítanak, és a tanulás a legfontosabb” – fogalmazott.
Az Edupedu.ro oktatási szakportál részletesen írt arról, hogy a PSD olyan indoklást nyújtott be a tervezethez, amelyben téves európai példákkal és alaptalan információkkal érvelnek az egyenruha kötelezővé tétele mellett. Az összefoglaló rámutat, hogy Európában csak Máltán és Cipruson vezették be a kötelező egyenruhát, de ennek nem volt bizonyítható hatása a tanulók teljesítményére vagy a bullying visszaszorítására.
Az iskolai év kezdetén végzett felmérés szerint a romániaiak többsége, 77 százaléka vélte úgy, hogy az egyenruha csökkentené a tanulók közötti diszkriminációt, és csak 20,6 százalék válaszolta, hogy inkább nem, nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom