PSD-s képviselő: Normális lenne, ha az AUR törvényhozói támogatnák egy Grindeanu-kormány beiktatását

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem kötne megállapodást a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), de elfogadná a képviselőinek szavazatait egy Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatásához, írja a Spotmedia az összefoglalójában. Mihai Ghigiu PSD-s képviselő szerint „normális” lenne, ha az AUR törvényhozói támogatnák az új kabinetet.

Ghigiu azt mondta, amennyiben Nicușor Dan államfő Grindeanut bízza meg a kormányalakítással, a PSD minden jóhiszemű parlamenti csoporttal próbál majd tárgyalni. Az AUR-ral pártként nem feltétlenül egyeztetnének, mert vezetőinek álláspontjával a szociáldemokraták sok kérdésben nem értenek egyet, azonban az egyes AUR-os képviselők voksaira számítanának.

A PSD politikusa arra hivatkozott, hogy a román alkotmány szerint a parlamenti képviselőket nem köti utasítás, ezért saját meggyőződésük alapján szavazhatnak. Szerinte a PSD nem készül sem koalícióra, sem más jellegű együttműködésre az AUR-ral, de valamennyi parlamenti képviselőtől azt kérné, hogy „Románia iránti felelősségből” támogassa a teljes jogkörű kormány felállítását.

A felvetés mögött elsősorban a parlamenti matematika áll. A PSD augusztus 31-én úgy döntött, hogy csak olyan kormányt támogat, amelynek maga is tagja. A párt vagy egyszínű kisebbségi kabinetet alakítana, vagy egy köré szerveződő, több politikai erőt bevonó kormányt. Grindeanu ugyanakkor elismerte, hogy csak a PSD 127 szavazatáért tud felelősséget vállalni, miközben a kormány beiktatásához 233 voks szükséges.

George Simion eközben kizárta, hogy az AUR olyan kormány beiktatását támogassa, amelynek a párt nem tagja. Az AUR elnöke szerint Romániának stabil parlamenti többségre és négy évre szóló kormányra lenne szüksége, egy most felálló kabinet pedig csak tovább mélyítené a politikai válságot. Simion ismét előrehozott választásokat sürgetett, Nicușor Dan államfőt pedig azzal vádolta, hogy az AUR kizárásával megsérti az alkotmányt és figyelmen kívül hagyja a párt választóit.

A PSD és az AUR együttműködése tavasszal vált nyilvánvalóvá: a szociáldemokrata miniszterek áprilisban kiléptek az Ilie Bolojan vezette kabinetből, majd a PSD az AUR-ral közösen nyújtott be bizalmatlansági indítványt saját korábbi kormánya ellen. A kezdeményezést 253-an írták alá, a parlament pedig május 5-én 281 szavazattal megbuktatta a Bolojan-kormányt. A két párt vezetői akkor is azt állították, hogy a közös fellépésből nem következik kormányzati szövetség.

Grindeanu közvetlenül a kormánybuktatás után még egy kisebbségi kabinet lehetőségét is kizárta, és azt mondta, nem kormányozna együtt az AUR-ral. Két héttel később azonban a PSD-ben már arról beszéltek, hogy egy szociáldemokrata kisebbségi kormány mögött összeállhat a szükséges többség. Lia Olguța Vasilescu azokra a képviselőkre számított, akik megszavazták a Bolojan-kormány leváltását, vagyis az AUR törvényhozóira is.

Hasonló kísérlet történt júniusban az Adrian Veștea vezette kormány beiktatásakor. A kabinet támogatói az utolsó órákban az AUR egyes képviselőinek szavazatait is megpróbálták megszerezni, és egyeztetések folytak a párttal. Marian Neacșu PSD-s politikus akkor azt mondta, az AUR nem kerülne be a kormányba, de a parlamenti többség érdekében minden megoldást mérlegelni kell. AUR-os támogatás végül nem érkezett: a párt kivonult a szavazásról, a Veștea-kormány pedig csak 189 voksot kapott. Másnap Grindeanu ismét kijelentette, hogy kizárja az AUR-ral való együttműködést.

Augusztusban a PSD-n belüli nyomás is erősödött. Sajtóértesülések szerint több befolyásos megyei vezető azt szorgalmazta, hogy a párt lépjen koalícióra az AUR-ral, vagy legalább külső támogatásával vegye át a kormányzást. Grindeanu ezt azzal utasította el, hogy egy ilyen szövetséget az európai szocialisták sem fogadnának el, és az Románia uniós finanszírozását is veszélyeztethetné.

Ennek ellenére a román sajtóban már PSD–AUR–SOS-szövetséget emlegetnek, amelyhez egyesek az RMDSZ-t is hozzászámítják. Erre az adott okot, hogy a képviselőházi tisztségek újraosztásakor a PNL és az USR egy-egy pozíciója a szélsőjobboldali pártokhoz került. Az átrendezést a PSD és az RMDSZ is megszavazta, miközben a liberális és az USR-s képviselők kivonultak az ülésteremből. Csoma Botond szerint az RMDSZ kényszerhelyzetben támogatta a döntést.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!